Csalók ellen új törvény
Fotó: Shutterstock

Harc a csalók ellen: gyorsabban zárol számlát a bank

Egy bankszámla-tulajdonos magánszemély átlagosan 1,3 milliót, míg egy vállalkozás 31 millió forintot veszített az első negyedévben, ha bedőlt a csalóknak. Augusztustól egy új törvény lehetővé teszi, hogy a visszaélésekhez kapcsolódó számlákat időben blokkolhassák a bankok. Kétséges azonban, hogy az azonnali fizetés rendszerben ez elégséges gyorsaság lesz-e.


Az Európai Unió vonatkozó irányelveinek megfelelően a pénzforgalmi szolgáltatóknak fel kell függeszteniük az olyan ügyleteket, amelyeknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) részeként működő pénzügyi információs egység (FIU) intézkedését szükségesnek látják, és amelyről kötelesek a FIU felé haladéktalanul bejelentést tenni.

Az augusztustól életbe lépő változások alapján így néz ki a folyamat: Elsőként a csalás észlelését követően az ügyfél vagy a nyomozóhatóság értesíti az ügyfél számlavezető bankját. Ezt követően a számlavezető bank tájékoztatja annak a pénzforgalmi szolgáltatóját, akinek a pénz átutalásra került a következőkről: az értesítés ténye, a fizető fél és a kedvezményezett neve és számlaszáma, a fizetési művelet pénzneme, összege és időpontja. Ezzel a folyamattal párhuzamosan a pénzforgalmi szolgáltatók bejelentést tesznek a NAV pénzügyi információs egységének, valamint adott esetben a számlákat is felfüggesztik.

Az új szabályozás nemcsak a hagyományos bankokra, hanem valamennyi pénzforgalmi szolgáltatóra, így a fintechekre (például Revolut és Wise) is vonatkozik.Eg lépés előre, de nem nagy.

Az Economx megjegyzi, teljes védelmet természetesen nem jelent a minisztérium új eljárásrendje sem, ugyanis a bűnözők rendkívül gyorsan leveszik a pénzt a blokkolandó számláról is.

Így csökkenthetjük az online fizetés kockázatát

- Állítsunk be limitet az online tranzakcióknál és az ATM-es pénzfelvételnél is.

- Kérjünk push-értesítéseket kérjünk a tranzakciókról (sms is lehet, csak pénzbe kerül). Minél gyorsabban észleljük a lopást, annál nagyobb eséllyel szerezhetjük vissza a pénzt.

- Ha tehetjük, legyen több alszámlánk bizonyos célokra, ezzel is csökkentve a kockázatot

- Használjunk virtuális kártyát az online fizetésekre, amire csak akkora összeget kell elhelyeznünk, amennyit éppen el szeretnénk költeni.

- Kérjünk külön kártyát a rendszeres fizetésekhez, például a folyamatosan megújuló előfizetésekhez és ezeken tartsunk kisebb összegeket.


Ne hagyd ki!