Három darab sebészi maszk egymáson
Fotó: unsplash

Előfoglalás oltásra? Vigyázz! Átverés lehet!

Több vállalkozás is megpróbál nyerészkedni az emberek vírustól való félelmét kihasználva. A fogyasztóvédelmi hatóság szerencsére résen van.


​Oltási regisztráció pénzért

Ötezer forintért lehet előfoglalási jogot vásárolni a COVID19 oltásra egy budapesti magáncég honlapján. A „Nemzetközi Oltóközpont" nevet viselő társaság ígérete szerint a vakcinát legkésőbb 2021. végéig saját maga fogja beszerezni. A fogyasztóvédelem szerint a cég megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat, ezért eljárást indított ellene. A hatóság szerint

már a vállalkozás neve is azt a látszatot kelti, hogy állami szervvel kapcsolatban áll és aki náluk előfoglal, az az állami oltási programra regisztrál.

A fogyasztóvédelem elérte, hogy a „Nemzetközi Oltóközpont" honlapján feltüntesse, hogy magánegészségügyi szolgáltatást végez, előfoglalási aloldalán pedig figyelmeztető szöveget helyeztek el, amiben a valódi állami oltási programhoz szükséges regisztrációra lehet jelentkezni.

​Használhatatlan maszkok

A fogyasztóvédők egy webshopra is lecsaptak a közelmúltban, amely áttetsző, légáteresztó anyagból készült maszkokat kínált azoknak, akiknek úgymond „elegük van a szájkosárból". Az országos tisztifőorvos szerint

a termék alkalmatlan a járvány elleni védekezésre, aki ilyet visel, másokat is veszélyeztet.

A kereskedő felelőssége óriási, hiszen ő üzleti érdekből az óvintézkedések kijátszására ösztönzött, ezért a hatóság a honlapot bezáratta.

Ne hagyd ki!