Büdös, mocskos vágóhidat záratott be a Nébih
Fotó:Shutterstock

Itt a videó az ovisoknak kukacos húst szállító horror vágóhídról!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei a Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve végeztek ellenőrzést egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhídon. A Nébih szakemberei az egységben tapasztalt gyomorforgató körülmények miatt azonnali hatállyal felfüggesztették annak működését, egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el. Az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van.


Így bukott ki

Az ügy egy közbeszerzési eljárásban bukott ki. A nyertes ajánlattevő ugyanis olyan kifogásolt minőségű húskészítményeket (virsli, felvágott egyéb késztermékek) szállított óvodák, iskolák, közintézmények részére, amelyek nemcsak silány minőségűek voltak, de romlottak és több eseteben már kukacosak is. Mindezek miatt az ajánlatkérő a szerződést felmondta. Ezt követően a Közbeszerzési Hatóság átfogó ellenőrzési eljárást indított, tekintettel arra, hogy a nyertes ajánlattevő a gyártó beszállítóval közösen ugyanezen eljárás eredményeként a korábbi bejelentésben nem érintett marhahús készítményt is szállított számos közintézménybe.

A vizsgálat

A Nébih és a Közbeszerzési Hatóság munkatársai már az udvari részen is szabálytalansággal találkoztak, ahol például rovarral szennyezett fagyasztott terméket találtak. A vágóhíd szennyes övezetében nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit (kézmosószer, papírtörlő, kuka), a kézmosók némelyike csepegett, illetve egyáltalán nem működött, a padozaton pangott a véres szennyvíz. Az eszközfertőtlenítő nem működött, az itt található gépek és berendezések, az oldalfal, a padozat, de még a mennyezet is szennyezett volt.

A vágóhíd tiszta övezetében található számos kézmosónál szintén nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit, több kézmosónak hiányos volt a bekötése a közműhálózatba, így a szennyvíz a padozatra folyt. Az eszközfertőtlenítők nem működtek. A gépek és berendezések (valamint a rámpák, trepnik, dobogók) több helyiségben is erősen koszosak, rozsdásak voltak, a hűtőbatériák borítását több helyen rozsda és páralecsapódás fedte. Az övezetben a padozat, az oldalfal és a mennyezet szintén szennyezett, több helyen penészes, sérült volt. A látottakat tetézte, hogy az egységben a szakemberek nagy mennyiségű rovartetemet találtak.

Nézd meg a videót!

A vállalkozás együttműködik a hatósággal az élelmiszer-biztonsági és -higiéniai jogsértések mielőbbi megszüntetése érdekében. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. A Közbeszerzési Hatóság az ellenőrzés során jegyzőkönyvet vett fel, fényképfelvételeket készített, ezek eredményeként a vizsgálat további folytatása mellett kilátásba helyezte az egyéb hatóságok megkeresését is.


Ne hagyd ki!