Ez a vonat még nem ment el

Közzétette a MÁV-csoport az elmúlt tíz év ellenőrzéseinek és hatósági eljárásainak, büntetéseinek listáját. Regényes olvasmány.


A listát átböngésző hvg.hu összefoglalója szerint a leggyakrabban azért kellett fizetnie a társaságnak, mert elmulasztotta megfelelően tájékoztatni az utasokat, de az is megtörtént, hogy a késés miatt a taxi vagy a szállás költségét állta.

  • Tíz év alatt 98 alkalom volt, amikor olyan hiba történt a vasúton, amely miatt a MÁV-csoportnak bírságot vagy kártérítést kellett fizetnie.
  • A 98 esetből 93-szor az állami felügyeleti szerv, háromszor az Egyenlő Bánásmód Hatóság, kétszer pedig békéltető tanács javaslatára fizetett a MÁV-Start Zrt.
  • Összességében tíz év alatt 50 792 007 forint bírságot és kártérítést kellett befizetnie a társaságnak.
  • A nagyjából 51 millió forint fele két nagy bírság volt, a 98 tételből ezen túl csak nyolcnak az összege haladta meg az egymillió forintot.
  • A legnagyobb, 15 millió forintos büntetést azért szabták ki, mert amikor 2013-ban Budapest és Vác között vágányzári menetrendet hirdetett meg a MÁV, akkor Vácon, Gödön és Vác-Alsóvárosnál teljesen elfelejtették erről tájékoztatni az utasokat.

Mit tehetsz utasként?

Első körben a MÁV-csoport ügyfélszolgálatán kell próbálkoznod. Ha végigment ott az eljárás, és nem vagy elégedett az eredménnyel, akkor a lakhelyed szerint illetékes megyei békéltető testülethez fordulhatsz.

Mindent a lehető legalaposabban dokumentálj, mindenről, amiről csak lehet, kérj papírt, készíts fényképeket, a panaszod összes állítását támaszd alá!

Így van esélyed arra, hogy visszakapod a taxipénzed.


Ne hagyd ki!