Harminc évig kell gürcölni egy jó budapesti lakásért

Képünk illusztráció

Harminc évig kell gürcölni egy jó budapesti lakásért

Megyeszékhelyen valamivel hamarább megvan az ingatlan.



Mennyi az annyi

Mint arról beszámoltunk, a KSH szeptember végén közölte, hogy júliusban 335 780 forintot tett ki a bruttó mediánbér. Tudják, ez az az összeg, ami közelebb áll a valósághoz, mint az átlagbér, mert a legtöbb foglalkoztatott ennyit, vagy e körül keres Magyarországon. Ami júliusban nettó 223 293 forint volt, kedvezmények nélkül. Mindez csak azért érdekes, mert a Bank360 kiszámolta, hogy mennyi ideig kell félrerakni a nettó mediánbért, hogy kijöjjön belőle egy 100 négyzetméteres újlakás a fővárosban, illetve a megyeszékhelyeken.


Ha egészben félrerakjuk

Az jött ki, hogy Budapesten a 223 ezer forintos nettó bér esetében 29 évet és négy hónapot kell várni, hogy összegyűljön ez az összeg. Ez alatt pedig semmi másra nem lehet költeni ebből a fizetésből. A megyeszékhelyeken - mivel olcsóbb az átlagos négyzetméterár, 455 000 forintot tett ki 2020-ban - már házat is lehet venni 45,5 millió forintból. Így is 17 év kell ahhoz, hogy a mediánbérből kijöjjön az ingatlanra való.

Ne hagyd ki!