Majdnem minden otthonról dolgozó fejlesztett, vagy fejlesztene a lakásán a munkája miatt
Fotó: Shutterstock

Otthonból munkahely, így estek neki a lakásuknak a távmunkások

Felfűtötte a home office az otthonfelújítási kedvet, miután minden második távmunkára kényszerülő kifejezetten emiatt alakított át valamit a lakásában.


Jót tehetett az otthonoknak a távmunka

A legalább heti egy napot otthonról dolgozó magyarok 42 százaléka tervez valamilyen felújítást a lakásán azért, hogy alkalmasabbá tegye a távmunkára, 48 százalékuk már túl is van az egészen– olvasható a VELUX megbízásából februárban készült reprezentatív kutatás eredményeiről kiadott közleményben.. A vizsgálatba 1206, 16-59 év közötti, okostelefonnal rendelkező magyar lakost vontak be.

Egyéb eredmények

„A magyarországi felmérés során az otthoni munkát végzők 50 százaléka úgy vélte, hogy időt és pénzt spórol meg az élelmiszeren, ruházkodáson és közlekedésen, 60 százalékuk azt nyilatkozta, hogy a home office rugalmasabbá teszi a napjukat, 47 százalékuk pedig jelezte, hogy több időt tud a családdal tölteni”

- olvasható a közleményben.

A felmérésből egyébként az is kiderült, hogy igen nagy az alkalmazottak részéről az igény a természetes fényre és a friss levegőre. A magyarok 69 százalékának az előbbi, míg 66 százalékának az utóbbi kulcsfontosságú tényező.

A szakértők véleménye szerint a teljesen otthoni vagy hibrid munkavégzés a jövőben is megmaradhat, ami a későbbiekben is befolyásolhatja az otthonok kialakítását, átalakítását.

Sokan halogatják a felújítást

Néhány napja EBBEN a cikkünkben a hazai lakásfelújítások témáját veséztük. Idéztük Koji Lászlót is, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) az elnökét, aki szerint

„Magyarországon van egyfajta lakhatási krízis, ami azt jelenti, hogy az emberek egy jelentős része, különösen 50 év fölött, nem költ időben és eleget a lakóingatlana felújítására, azt mondja, hogy nem éri meg, jó azt neki úgy, ahogy van. Ebből következik, hogy miután időben nem kerül sor felújításokra, a későbbiekben ez többe kerül.”

A szakember szerint egyébként finanszírozási problémák is felmerülnek, hiszen úgy tűnik, hogy a lakosság jelentős hányada nem engedheti meg magának a szükséges fejlesztéseket a lakásában. Persze lehetőség lenne a beruházásokat elvégezni hitelből is, azonban „a lakosság mentalitása a hitelfelvétel körül elég bizonytalan.”

Így támogatta az állam a lakásfelújítást

Több mint 125 ezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, eddig több mint 205 milliárd forint támogatást ítéltek oda az igénylőknek - közölte a napokban Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára. Magyarország eddigi legnagyobb otthonfelújítási programját a kormány 15 hónapja indította el - emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve: tavaly óta a gyermekes családok nemcsak új otthonuk megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is vissza nem térítendő állami támogatást és kedvezményes kamatozású hitelt kaphatnak.

Ne hagyd ki!