Az AirBnB milliókat költ a bűncselekmények áldozatainak elhallgattatására
orange and white happy birthday balloons

Az Airbnb "takarítói" a tisztaság mellett a cég hírnevére is ügyelnek

Egykori Airbnb dolgozók arról számoltak be, hogy a cég évente több ezer szexuális zaklatással kapcsolatos üggyel foglalkozik. Ezek túlnyomó többsége soha nem kerül nyilvánosságra – írja a Bloomberg.


Amikor az idilli kirándulás, nyaralás, vagy éppen üzleti út valóságos rémálommá válik, az Airbnb biztonsági csapata gyorsan közbelép, és elsikálja az ügyet, még mielőtt bekövetkezne egy PR katasztrófa. Annyira jól csinálják, hogy szinte semmi nem derül ki az említett ügyekből. Pedig lenne mire nézni. Fontos leszögezni, ezekért a bűnesetekért nem a cég , hanem a felelőtlen és a társadalmi normákat alulról sem súroló tulajdonosok és vendégek a felelősek.

Pokoli nyaralások

Alig néhány napja járta be a sajtót az a hír, hogy az Airbnb 7 millió dollárnyi kártérítést fizetett egy ausztrál nőnek, akit egy szilveszteri mulatság után az AirBnB szállásán megerőszakoltak New York-ban. A nő egy boltban vette át a lakása kulcsait, elment szórakozni, majd mikor hazaért, a fürdőben elbújva már várta a támadója. A gyanúsított feltehetően korábban hozzáfért a lakáskulcshoz, és lemásolta azt. Az eset 2015-ben történt, de csak most látott napvilágot. Az áldozat 7 millió dollárt kapott a cégtől azzal a kikötéssel, hogy nem perelheti be és nem vádolhatja meg sem az Airbnb-t, sem a lakás tulajdonosát.

Mint kiderült, ez nem egyedi eset. Korábbi dolgozók elmondták a Bloombergnek, hogy a cégnek évente több ezer erőszakos bűncselekményt kell megoldania. Erre egy külön akciócsoportot alakított ki, amelynek célja az áldozatok kompenzálása, az elkövetők kérdőre vonása, és a cég renoméjának megőrzése. A dolgozók hozzátették, az éves foglalások csupán 0,1 százaléka végződik rosszul. De ha azt nézzük, hogy tavaly közel 193 millióan vették igénybe a cég szolgáltatásait, akkor éves szinten 193 ezer ügyet kell megoldania a „biztonsági szolgálatnak". Azt is hozzátették, az évi összesen 50 millió dolláros kártérítések javarészt rongálásokat fedeznek, a milliós kifizetések pedig meglehetősen ritkák.

Hogyan maradhatnak ezek az ügyek titokban?

A cég az általános szerződési feltételeibe beépített egy választottbíráskodási (arbitrázs) záradékot. A választottbírósági eljárásban nem az illetékes állami bíróság a döntéshozó, hanem a felek által írásban kijelölt bírói szervezet. Ez általában a cégek malmára hajtja a vizet. Az Airbnb esetében is ez a helyzet. Az évek során ennek köszönhetően, valamint a méltányos pénzügyi kompenzációkkal minden komolyabb ügyet titokban tudtak tartani. Az érintetteket titoktartásra kötelezték, a választottbíráskodási záradék pedig ellehetetlenítette, hogy állami bíróságon pereljék be a céget. Az ausztrál nő esete az első, amely nyilvánosságra került. Ez azért valósulhatott meg, mert az Airbnb 2017 óta kisebb hangsúlyt fektet a titoktartási megállapodásokra. Így az áldozat szabadon beszélhet a vele történtekről, de bírósági eljárást továbbra sem indíthat a cég ellen.

A cég egyetlen egyszer került állami bíróság elé az egész története során, egy szexuális bűncselekmény kapcsán. Az említett esetben azzal vádolták az Airbnb-t, hogy nem ellenőrizte megfelelően a bérbeadó hátterét, aki szexuális ragadozóként szerepelt a bűnügyi nyilvántartásokban.

Mivel szinte semmi panasz nem érkezett az állami szervekhez a cég kapcsán, így egyelőre semmilyen biztonsági szabályozást nem léptettek érvénybe a rövidtávú bérbeadással foglalkozó vállalat esetében. Ettől függetlenül már számos város szerte a világon szigorította az Airbnb-hez, az Uber-hez és a Lyft-hez hasonló szolgáltatások működésének biztonsági feltételeit.

Ne hagyd ki!