A REvil néven futó orosz hackercsoport az Acer után az Apple-t is megtámadta. A tolvajok 50 millió dollárt követelnek az USA legértékesebb vállalatától.


A The Record értesülései szerint a hackercsoport a világ legnagyobb laptopgyártójától, a tajvani Quanta Computer-től szerezte meg az Apple bemutatásra váró, illetve már ismertetett termékeinek terveit, leírásait.

Szorít az idő

Ahogy azt már megszokhattuk a Sodinokibi néven is ismert hackerektől, a Dark Weben található oldalukra töltik fel az üggyel kapcsolatos dokumentumokat és információkat. Az itt közzétett üzenetükben leírták, hogy a Quanta Computer elutasította a váltságdíj kifizetését, így az Apple-nek május 1-ig van ideje arra, hogy teljesítse a követelésüket. Addig viszont minden egyes nap nyilvánosságra hoznak egy új tervrajzot. A hackerek elmondása szerint több nagyobb gyártó is sorban áll az ajtajuk előtt a megszerzett zsákmányért.

Nem az első

Az elmúlt hónapokban sokszor találkozhattunk a REvil támadásaival. Nemrég az Acer-t zsarolták meg adatok szivárogtatásával, tőlük is 50 millió dollárt kértek, annyi különbséggel, hogy ezt az összeget Monero kriptovaluta formájában akarták megkapni. Az utóbbi hetekben pedig a francia Pierre Fabre kozmetikai cég esett áldozatukul.

Mindegyik céget az úgynevezett ransomware támadással ostromolták, így hozzáfértek az adott cég adataihoz, letöltik azokat, majd titkosítják, így az illetékesek nem tudnak hozzájuk férni, csak a hackerek engedélyével.

Az Apple, amely a napokban vezette be új termékeit, egyelőre nem kommentálta az eseményeket.


The Conversation

Friss

Milliárdos büntetést kapott a koronavírus elleni védelmet ígérő divatmárka

Az ausztrál versenyfelügyelet (ACCC) 5 millió ausztrál dollárra, azaz több mint egymilliárd forintra büntette a Lorna Jane ruházati vállalatot, amely marketingkampányában azt állította, hogy az új kollekciója meggátolja a koronavírus terjedését.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó:123RF

Elképedsz a budapesti lakásárakon? Prága és Pozsony is drágább

A Deloitte Property Index felmérésében vizsgált 24 főváros közül 2020-ben csupán Rómában csökkent az új építésű lakások ára. Regionális összevetésben Budapest olcsónak számít, még akkor is, ha az itt élők ezt másképpen érzékelik.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Óvatosan a negatív értékelésekkel, mert a sértődős szolgáltató visszavág

Az Egyesült Államokban működő, épületek karbantartásával foglalkozó Executive Roof Services (ERS) vállalat 112 ezer dolláros, azaz nagyjából 34 millió forintos pert akasztott egy washingtoni pár nyakába. Az ERS egy negatív online értékelés miatt fordult a bírósághoz.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!