Fiatal bűnöző öltönyös keze mágnesként vonzza a dollármilliókat
Fotó: Shutterstock

Korunk ifjú bűnözői aprópénzből csinálnak vagyonokat

Egy rafinált 17 éves brit fiatal egy kuponos átverésnek köszönhetően néhány nap alatt több ezer fontot csalt ki gyanútlan vásárlóktól, amit aztán kriptovalutákba fektetett. A nyomozók a napokban lekapcsolták, több száz millió forint értékű bitcoint foglaltak le nála.


Pénzmosás, csalás, bitcoin

A Lincoln Crown bíróságra benyújtott perirat szerint a tini 2020 áprilisában létrehozott egy weboldalt, ami a megszólalásig hasonlított a népszerű Love2Shop kuponokat értékesítő vállalat hivatalos oldalára. Ezután egy meg nem nevezett összeget fordított Google hirdetésékre, aminek köszönhetően a keresőóriás találati listáján a Love2Shop honlapja előtt jelent meg, ezzel azt a hamis látszatot keltve, hogy hiteles szolgáltatást nyújt az érdeklődőknek. A bíróság szerint a fiatalember cirka 6500 angol fonttal károsította meg a vásárlókat, akiknek a személyes adatait is megszerezte. A zsákmányt bitcoinba és egyéb kriptovalutákba fektette, amelyek értéke az elmúlt hónapokban megtöbbszöröződött. A hatóságok végül nyakon csípték a programozásban jártas tinit, akitől egyebek között 48 bitcoint foglaltak le több mint kétmillió font, azaz nagyjából 866 millió forint értékben.

Rossz célra fordított tudás

A bíróság tájékoztatása szerint a bűnös csupán egyetlen hétig üzemeltette a weblapot, ugyanis a Love2Shop hamar kiszúrta a turpisságot. A nyomozók több mint 12 000 hitelkártya és 197 PayPal fiók adatait is megtalálták a számítógépén. A tinit 6539 font értékben elkövetett csalással és pénzmosással vádolják. Fiatal korának köszönhetően elkerülte a börtönbüntetést, de a bíróság lefoglalta a csalás során megszerzett és abból gyarapított vagyonát, illetve 12 hónapnyi rehabilitációs programban való részvételre kötelezte. Catarina Sjolin Knight bíró elárulta, hogy összesen 2 141 720 fonttal gazdagodott a fiú a csalásnak köszönhetően, aki sajnos rossz célokra fordította a figyelemreméltó programozási tudását.

Ne hagyd ki!