Vakcina

Egy friss felmérés szerint a kérdés megosztja a magyar társadalmat.


Szerda reggelig 4,3 millióan regisztráltak a vakcinainfo.gov.hu oldalon, jelezve, hogy igényt tartanak a koronavírus elleni védőoltásra. Az eddig beoltottak száma 3,3 millió, vagyis további egymillió regisztrált várakozik még, akik a gyorsuló oltási tempó mellett akár két hét alatt sorra kerülhetnek. Ez még így is messze van a teljes átoltottságtól.

Kötelezővé lehetne tenni

Jogi akadálya az oltás kötelezővé tételének nincs, Magyarországon jól működik a gyerekek kötelező védőoltási rendszere. A felnőttek körében azonban ez már egy megosztó ügy. Az adatok is ezt mutatják.

A Pulzus Kutató legfrissebb, a Napi.hu megbízásából készített reprezentatív közvélemény-kutatásában, az ezerfős, felnőttekből álló reprezentatív mintában 38 százalékban álltak ki az oltás általános kötelezővé tétele mellett, mondván, ez egy csapásra véget vetne a járványnak. Ezzel szemben 41 százalék azért utasította el a lépést, mert úgy véli, hogy emiatt még többen mondanának nemet a vakcinára.

Viszonylag nagyobb csoport (13 százalék) egyes munkakörökhöz kapcsolódóan elfogadná a kötelező koronavírus oltást. Ez amúgy sem ritkaságszámba menő dolog, jogszabály alapján jelenleg is kötelezővé tesznek bizonyos oltásokat foglalkozáshoz vagy egy átmeneti időszakhoz kötötten. Szerinted mi a jó megoldás?


Ne hagyd ki!