Több mint 153 ezer alkalmazottól búcsúzhatott el mintegy ezer tech cég tavaly
Fotó: Shutterstock

Tömegek kerülhetnek az utcára a PC-gyártóktól is

Létszámleépítésekbe kezdtek a legnagyobb tech cégek mellett a PC-gyártók is. Elsőként a Dell közölte, sokat estek az értékesítései, ezért költségcsökkentésbe kezd, több ezer alkalmazottjától megválik.


Elbocsátási hullám indulhatott a PC-gyártóknál

Szakmai körökben nem okozott nagy meglepetést, hogy a PC-piac nagyobb szereplői csatlakoznak a techóriásokhoz, és költségcsökkentési csomagokat jelentenek be. Úgy tűnik, az intézkedéseik között létszámleépítések is szerepelnek. A hwsw megjegyzi, a pc-s cégeket is nehezen érintik a globális gazdasági problémák, amelyek miatt három évtizede nem látott mélyrepülésbe kezdett az iparág.

A múlt héten a világ harmadik legnagyobb PC-gyártója, a Dell jelentette be, hogy megválik a dolgozói 5 százalékától, mintegy 6650 alkalmazottól. Egyébként a cég bevételeinek 55 százaléka származik a PC-k eladásából. Korábban a toborzás leállításával és az üzleti utak drasztikus megvágásával próbálták javítani a költségvetésüket. Azonban Jeff Clark operatív igazgató múlt héten a dolgozóknak küldött levele szerint ettől nagyobb csomagra van szükségük, ezért csökkenteni kényszerülnek a dolgozóik számát.

Egyébként a Dell 16 százalékkal kevesebb PC-t (292 millió darabot) értékesített, mint egy évvel korábban. Összességében az eladásai 37 százalékot zuhantak. A PC-piacon a Dellt megelőző HP és Lenovo értékesítései pedig 28-29 százalékot estek ugyanebben az időszakban.

Bezuhant a globális techszektor

Sorra jelentették be a megszorításokat a kisebb-nagyobb techcégek az elmúlt hónapokban világszerte a globális gazdasági problémákra hivatkozva. Óriási leépítésbe kezdett a Meta is, hogy teljesíteni tudja a kitűzött, 10 százalékos költségcsökkentési tervét. Pedig 2022 második negyedévének a végén több mint 83 ezer alkalmazottjuk volt, ami 32 százalékos létszámgyarapodást jelentett egyetlen év alatt. De az új munkavállalók java a Reality Labshoz került, ahol a legtöbb folyamatban lévő projektet kaszálták el tavaly, és a legnagyobb veszteséget termelte.

A Jeff Bezos nevével fémjelzett internetes kiskereskedelmi óriás, az Amazon sem marad ki a sorból. 18 ezer alkalmazottjától válik meg az cég. Világszerte összesen 1,54 millió embert foglalkoztatott a vállalat 2022 harmadik negyedévének a végén. Tehát a mostani tömeges elbocsátás a dolgozóik „csupán” 1,2 százalékát érinti. A legtöbb leépítés az üzleteknél és a People, Experience, and Technology (PXT) divízióban várható.

A szakértők szerint tavaly több mint 153 ezer alkalmazottól búcsúzhatott el mintegy ezer tech cég, a legtöbbjüktől novemberben. Azonban az elbocsátási hullám még tart.

Ne hagyd ki!