Félmillió dolgozóra lenne szükség a hazai munkaerőpiacon
Fotó: Shutterstock

Honnan szerzünk félmillió munkást? A miniszter megmondta

A magyar munkaerőpiacon 500 ezer emberre van szükség, akiket lehetőleg Magyarországon kell megtalálni, utána jöhetnek csak a vendégmunkások - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén.


A miniszter az iparfejlesztési stratégiát ismertetve kiemelte, hogy a magyar gazdaságnak a beruházásra kell épülnie, ami állandó külföldi tőkebeáramlást, modernizációt és kutatás-fejlesztést igényel. A beruházási ráta tavaly 27,2 százalékot tett ki GDP-arányosan, amely értékkel Magyarország az OECD-országok rangsorában a harmadik - mondta. Nagy Márton a Parlamentben tartott ülésen elmondta, hogy a háború és az energiaválság negatív hatásai ellenére továbbra is Magyarország felzárkóztatása a kormány célja.

A nehéz körülmények ellenére tavaly az egy főre jutó GDP-ben újabb egy helyet javított az ország a 27 uniós tagállam rangsorában a 20. helyre kerülve; az uniós átlag 75 százalékáról 77,5 százalékára zárkózott fel az ország - mutatott rá. Aki azt mondja, hogy 2022-ben megtört a felzárkózás, az nem mond igazat, a mérőszámok igazolják, hogy évtizedes viszonylatban ez volt a legnagyobb ugrás a felzárkózásban.

Az idei 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel megközelíthető az Európai Unió fejlettségének 80 százalékos szintje, 2030-ra pedig reális esély nyílik a 90 százalékra - erősítette meg. A miniszter figyelmeztetett: a beruházásokért folytatott küzdelemben nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a minél nagyobb hozzáadott értéket képviselő projektek élvezzenek elsőbbséget. Nem mindegy, hogy az ellátási láncba melyik ponton kapcsolódnak be a magyar vállalatok, erős itthoni beszállítói kör felépítésére van szükség - tette hozzá. A keleti nyitás politikájának az eredményét nem az exportban kell keresni, hanem a beáramló külföldi működőtőkében, az ázsiai befektetők aránya ugyanis jelentősen bővült.

A felzárkózáshoz tőkére, munkára és energiára van szükség, amely feltételek közül az utóbbi kettő előteremtése jelenti a nagyobb kihívást - összegezte a tárcavezető az ülésen.


Ne hagyd ki!