Évente 2,6 millió forinttal több lapulna a zsebünkben, ha megfizetnék a láthatatlan munkánk gyümölcsét.
Bizony, létezik olyan, hogy láthatatlan munka, sőt, a társadalom minden egyes tagja fizetés nélküli alkalmazottként dolgozik ebben a rendszerben. A háztartáson belüli tevékenységek, illetve a közösség javára végzett önkéntes munka meríti ki a láthatatlanság fogalmát jelen esetben. A KSH adatai szerint, ha valóban fizetnének ezért a munkakörért, akkor az a GDP 25 százalékáért lenne felelős. De úgy is mondhatnánk, hogy évente átlagosan 2,6 millió forintot kapna mindenki az elvégzett munkájáért.
Billen a mérleg
A láthatatlan munka zömét a háztartási munka teszi ki, amellyel a családtagoknak, illetve magunknak kedvezünk. Legyen szó főzésről, takarításról, mosásról, a gyermekeink és idős rokonaink gondozásáról, de tulajdonképpen bármilyen tevékenységről.
Bár kisebb mértékben, de ide tartozik az önkéntes munka is, amivel a közösséget szolgáljuk. Ilyen például a szülői munkaközösségben végzett tevékenység. A KSH adatai szerint a férfiak évente nagyjából 120, míg a nők 160 ezer forint értékben végeznek önkéntes munkát. Ez a különbség a teljes láthatatlan munka szektorára igaz, ugyanis világszerte a nők végzik ezen tevékenységek nagy részét.
Ebben az aránytalanságban a korra jellemző sajátosságok is komoly szerepet játszanak. A nők 18 és 70 éves koruk között összességében több gondoskodást nyújtanak a szeretteiknek, mint amennyit kapnak. A férfiaknál ez az intervallum 30 éves korukban jön el, és nagyjából 50 éves korukig tart. A nemek közötti különbséget a munkával töltött idő is mutatja, hiszen míg a nők átlagosan napi 4 órát töltenek ebben az állásban, addig a férfiak csak kettőt.
Érika paradigmaváltás?
Gregor Anikó szociológus szerint a gondoskodás és a tőkés termelés köszönőviszonyban sincsenek egymással. Az államok igénylik a nagyobb munkaerő rendelkezésre állását, aminek a kulcsát a nők jelenthetik, akik, ha leadnának a gondoskodói szerepkörből, a felszabadult idejüket másra fordíthatnák. Ezzel viszont nemcsak államilag, hanem az EU foglalkoztatáspolitikájának szintjén kell foglalkozni, hiszen ha a nők csökkentik a láthatatlan munkájuk mennyiségét, akkor az így kialakult hiányt ki fogja betölteni? Láthatatlan munka nélkül nincs termelőfolyamat és semmilyen típusú kapitalizmus, a rendszer pedig úgy akar munkaerőnövekedést, hogy közben nem veszi figyelembe azt, hogy az embereknek gondoskodási feladataik vannak.
Felmerül továbbá az is, hogy lehete-e valamilyen módon honorálni a láthatatlan munkába fektetett erőfeszítéseket? Háztartási munkák esetében jó alapot képezhet például a gyerekgondozásért nyújtott ellenszolgáltatás, ráadásul ez évtizedek óta benne van a családpolitikai és a szociális ellátórendszerben. Így van mire építeni, nem kellene túl nagy szemléletbeli változásokat bevezetni, és mindenki jól is járhatna. Hasonló rendszereket lehetne kialakítani, mint a gyes, vagy a gyed, viszont óriási felelősségvállalásra és átszervezésre lenne szükség uniós szinten.
