Indiai nők is szelhetik kamionokkal Magyarország útjait
Fotó: Shutterstock

Újabb hazai szektor enyhítené indiaiakkal a szakemberhiányt

Az utóbbi időben több fuvarozási cég jelentette be, indiai kamionsofőrökkel fogja enyhíteni a magyarországi sofőrhiányt. Azonban a munkaerőhiány nem csak az említett szektorra jellemző. Más hazai ágazatba is keresnek szakembereket a szubkontinensről.


Indiai informatikusokat keresnek magyarországi munkára

Több éve jelentős a munkaerőhiány a hazai IT-szektorban, ami az ágazat versenyképességét is veszélyezteti. Simon Balázs, a fehérgalléros munkavállalók toborzásával és kiválasztásával foglalkozó Hays Hungary technológiai divíziójának vezetője szerint emiatt több munkáltató is nyitott a harmadik országbéli, például indiai szakemberek alkalmazására.

A magyarországi bérezés vonzó az indiaiaknak, viszont a toborzásuk így sem egyszerű. Sok procedúrával jár, és a munkavállalási vízum megszerzése akár hat hónapig is elhúzódhat.

Ehhez Magyarországra kell jönniük. Egy külső munkavállalási vízumok beszerzésével foglalkozó céggel szoktak együttműködni, amely segíti a jelöltet az engedély megszerzésében. Az átfutási idő azonban jelenleg a felmondási idő plusz hat hónap. Volt olyan eset, amikor kilenc hónap után tudott kezdeni a jelölt, így nem sokan alkalmazzák ezt

- nyilatkozta a szakember a VG-nek.

Az sem könnyít a helyzeten, ha már Magyarországon dolgozik az érintett indai foglalkoztatott munkavállalási vízummal. Ha munkahelyet vált, újra kell indítani a folyamatot. A felmondási idő plusz három-hat hónap az átfutási idő. Emellett jellemzően évente meg kell újítani a vízumot.

Indiai nők is szelhetik kamionokkal Magyarország útjait

Korábban többször beszámoltunk róla, hindiaiakkal enyhítenék a munkaerőhiányt helyi vállalatok. Például a „Kamionozás az egyenlőségért” projekt részeként első körben 25 indiai nőt keres a dán Baton Transport szállítmányozási vállalat. Ők kamionsofőrként dolgozhatnak a jövőben a cég magyarországi kirendeltségénél. Amennyiben sikeres lesz a program, a következő öt évben akár 800 hölgy is érkezhet a szubkontinensről.

A magyarországi munkáért 160 ezer rúpiának, vagyis 1800 eurónak (durván 680 ezer forintnak) megfelelő havi fizetést ígértek nekik. Hangsúlyozták, a magyar kamionsofőrök ugyanezért a munkáért ugyanennyit kapnak. Ezért az összegért a sikeresen pályázó hölgyeknek heti 5 napot és napi 15 órát kell dolgozniuk, amelyből 2x4,5 órát tölthetnek a volán mögött. Kezdetben nem vihetik magukkal a családjukat Magyarországra, de miután megkapták a tartózkodási engedélyt, ők is beléphetnek az országba.

Vannak magyar tapasztalatok indiai kamionsofőrökkel

Magyar vállalatok közül a Waberer’s International logisztikai cég tavaly jelentette be, hogy 80 indiai sofőr és 2 diszpécser érkezik a kötelékébe. Nekik az előzetes válogatást követően vizsgákon is át kell esniük. Barna Zsolt, a cég vezérigazgatója akkor elmondta, akkora a hiány az európai, így a magyar munkaerőpiacon is a kamionsofőrökből, hogy kénytelenek távolabbi országok munkavállalói felé tekinteni. Továbbra is magyar, esetleg a régiós gépkocsivezetőkre számítanak, azonban a növekedésük korlátja, hogy nem tudnak elegendő járművezetőt találni a környéken.

Hozzátette, kedvezők az európai tapasztalatok az indiai munkásokkal, hiszen felkészültek és jó a munkamoráljuk. Azonban tapasztalatot kell szerezniük a helyi viszonyok között, valamint meg kell tanulniuk például az itteni jogszabályokat, munkavédelmi előírásokat. Ezért a cég tanfolyamokat szervez nekik.


Ne hagyd ki!