Sötét viharfelhők az égen
A vírus második hulláma 10-ből 9 kkv-t hátrányosan érintett, többségüknél megszorításokra volt szükség. Volt itt minden: belföldi kereslet csökkenés, megváltozott munkakörülmények, dráguló importtermékek. Vajon milyen helyzetben várta a harmadik hullámot a szektor?


​Súlyos hatások

A magyar kkv szektorra komoly csapást mértek a koronavírus és a nyomában járó gazdasági nehézségek. 90 százalékuk szerint a járvány negatívan érintette gazdálkodásukat, egyharmaduk pedig súlyos veszteségekről számolt be. Persze a vírus eltérő mértékben érintette a különböző ágazatokat. Míg a mezőgazdaságban csak minden ötödik, a szolgáltatószektorban viszont a társaságok 36 százaléka számolt be súlyos gondokról.

​Komoly kihívások

A legnagyobb problémát az import termékek árnövekedése és az ebből fakadó árrés csökkenéssel okozta, amit a kkv-k 60 százaléka érzékelt. Csökkenő belföldi keresletre a vállalkozók 47 százaléka panaszkodott, míg az értékesítési lehetőségek romlását 24 százalékuk említette kihívásként. Ezen felül nehézségeket okozott az alapanyagok külföldről való beszerzése, valamint az árak csökkentése is.

​Válságkezelési lépések

A károk mérséklésére sokaknak megszorításokat kellett bevezetniük. Voltak akik a munkaidőt csökkentették(32 százalék), mások mérsékelték a cég havi kiadásait (29 százalék), de leépítések és bércsökkentések is előfordultak (14 százalék). A megkérdezettek több mint fele számolt be ezekhez hasonló intézkedésekről.

Munkaerőhiány

Megfelelő szakemberekből és a szükséges munkaerőből is egyre nagyobb a hiány. Míg a járvány első hullámban a kkv-k 11, addig a másodikban 18 százaléka hivatkozott erre a problémára. Ennek hátterében többek között az állhat, hogy a pandémia miatt felszabaduló munkaerő szaktudása és tapasztalata nem feltétlenül felel meg annak, amit az adott munkaadó keres. Pozitívum viszont, hogy a munkakörülmények és a cégen belüli folyamatok javulnak, miután mára mindenki alkalmazkodott a home officehoz és az egyéb változásokhoz.

​Nyitásra várva

A K&H és a GfK bizalmi index kutatása a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait vizsgálja. A kiértékelés 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak véleménye alapján történik. Kökény Roland, a K&H kkv marketing és támogatás vezetője szerint a kkv-k helyzete várhatóan csak a gazdasági nyitással fog számottevően javulni.

Ne hagyd ki!