Célegyenesben a 200 ezres minimálbér

Hamarosan bruttó 200 ezer forint lehet a minimálbér

Fotó: 123RF

Célegyenesben a 200 ezres minimálbér

A munkaadók és a munkáltatók is egyetértenek, hogy jelentős járulékkönnyítésekkel bevezethető a bruttó kétszázezer.



Tavasz óta tárgyalnak

Adócsökkentésekkel a munkáltatók által is támogatható az a javaslat, hogy bruttó 200 ezer forintra emelkedjen a minimálbér Magyarországon - mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Perlusz László tájékoztatása szerint már tavasszal megkezdték a háttéregyeztetések a kormányzati szereplőkkel, illetve az érintett minisztériumokkal, hogy jó előre „megágyazzanak" a hivatalos minimálbérre és garantált bérminimumra vonatkozó tárgyalásoknak.

Csődbe mennek

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint is nagyon jelentős könnyítések szükségesek a 200 ezer forintos minimálbér megvalósításához. Egy olyan megállapodásra van szükség a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keretében, mint amelynek mentén az elmúlt 5 évben is nőtt a minimálbér – mondta a Portfóliónak Rolek, aki a munkaadók terheinek mérsékléséhez, a szociális hozzájárulási adó csökkenéséhez kötné a béralkut.

A vállalatok jelentős része járulékcsökkentés nélkül nem bírja ki, ha egyik évről a másikra 20 százalékkal nőnek a bérköltségek

- hangsúlyozta Rolek Ferenc, aki szerint legalább 5 százalékpontos szocho-csökkentésre lenne szükség ahhoz, hogy 200 ezerre nőjön a minimálbér.

Munkavállalók is

Természetesen a munkavállalók is támogatják a megemelt minimálbért. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke szerint a magyar gazdaság jelenleg mindenképp elbírja legalább a 200 ezer forintos vagy azt meghaladó mértékű bruttó minimálbérösszeget is. Ugyanakkor ettől is lényegesebb és fontos kérdésnek tartaná – az érintettek számát figyelembe véve –, hogy a garantált bérminimum mértékét is nagyon jelentős mértékben tovább emeljék.

Ne hagyd ki!