Nem valószínű, hogy lesz kézfogás a minimálbéres egyeztetések végén
Fotó: Shutterstock

Elúszó remények, aligha lesz évközi minimálbér-emelés

Szó sem esett az évközi minimálbér-emelés mértékéről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) szerdai ülésén – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ).


Üres kézzel távoztak a résztvevők az üléséről, mert a remélt minimálbér-emelési konkrétumok helyett, ahogy az a Gazdaságfejlesztési Minisztérium meghívójában is szerepelt, mindössze konzultáltak a felek a bérek alakulásáról – mondta az ülés után Zlati Róbert. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint ez az ülés legfeljebb beszélgetésre volt alkalmas, de sem az infláció várható alakulásáról, sem a GDP helyzetéről nem kaptak érdemi tájékoztatást az ülésen résztvevők, a munkavállalók, munkáltatók és vállalkozók képviselői.


A MASZSZ elnöke szerint a minimálbér-emelési tárgyalásokra is kijelölt bizottság találkozóján a munkavédelmi törvény tervezett – kedvezőtlen – módosításáról és a szakszervezetek számára hátrányos tagdíjlevonási szabályozásban várható változásokról sem lehetett megtudni részleteket. Az sem derült ki, hogy mit értett Orbán Viktor miniszterelnök a minapi kijelentésén, amely szerint „a béremelkedés utoléri az inflációt”.

Zlati Róbert, emlékeztetett arra, hogy az idei minimálbér megállapodáskor a tárgyaló felek – a kormány képviselője is – írásban rögzítették, ha szükséges, akkor évközben korrigálják a korábbi értéket. Márpedig a gazdasági mutatók eddigi ismerete és az elemzők inflációs előrejelzése alapján ennek eljött az ideje, ezért a MASZSZ időhúzás helyett érdemi egyeztetést sürget.

Emlékeztetőül: 2023. január 1-jétől bruttó 232 000 ezer forint a minimálbér és bruttó 296 400 forint a garantált bérminimum havi összege. Európai összevetésben így állunk.


Ne hagyd ki!