A kézfogással megpecsételt alku még nem jelent nyugdíjas állást

Továbbra sem lesz egyszerű felhajtani, levadászni, majd főleg megtartani a jó szakembereket.


A válaszadók 40 százaléka számít arra, hogy már idén eléri a pandémiás idők előtti szintet a cégük forgalma. Természetesen nem tagadják, hogy a vírus hatása jelentősen befolyásolta az üzleti eredményeiket, mégis sokuk optimistán tekint az idei évre. A cégek 38 százaléka idén létszámbővítést tervez: elsősorban az IT szektorba keresnek embereket (41 százalék), ezt követik a fizikai dolgozók (35 százalék) és a gyártási terület (29 százalék). Ez is kiderült a Randstad HR Trends Survey 2021 felméréséből.

Mi a helyzet a bérekkel?

A döntően közép- és nagyvállalati szakemberek válaszai alapján úgy tűnik, hogy a járvány nem volt jelentős hatással az érintett cégek 2021-re előirányzott munkabér-kifizetéseire. A megkérdezettek 70 százaléka tervez emelést, csaknem negyedük állítja, hogy az inflációnál magasabb ütemben növeli a fizetéseket, 46 százalékuk inflációkövető béremelésről, ötödük pedig a korábbival megegyező fizetésekről számolt be.

Ezen kívül a menedzserek 61 százaléka szerint a vállalatuk által kínált fizetések a koronavírus-járvány idején változatlanok voltak, míg közel harmaduk szerint emelték a béreket. Kis hányaduk, mindössze 5 százalék számolt be fizetéscsökkentésről 2020 márciusa óta.

Ha office, akkor legyen home!

A távmunka lehetőségével a válaszadó cégek 83 százaléka élt. A megkérdezettek 37 százaléka heti 1-2 nap, 22 százaléka 3-4 nap erejéig engedélyezné hosszabb távon is az otthoni munkát, azonban csak 5 százalékuk nyitott arra, hogy teljesen távmunkára váltson. A vállalatok kicsivel több mint tizede állna vissza a teljes irodai vagy munkahelyi létre.

A béren kívüli juttatásokban is volt előrelépés, ha az arányokat nézzük.

  • karrier és a fejlődés lehetősége: 64 százalék (11 százalékpontos növekedés 2019-hez képest)
  • egészségbiztosítás szerepe: 33 százalék (12 százalékpontos növekedés 2019-hez képest)
  • extra szabadnapok: 24 százalék
  • fizetett szülői szabadság: 22 százalék
  • élet- és balesetbiztosítás: 21 százalék

A felmérés viszont arra is rámutatott, hogy a versenyképes fizetést kínáló cégek aránya 63 százalékra csökkent, ez 7 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. Érdekesség viszont, hogy a szakemberek bevonzásában viszont már egyre kisebb hangsúlyt kapnak a versenyképes bérek, fontosabb a biztonság.

Hiányosságok

A szakemberek szerint az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy az új jelentkezőknek nincs megfelelő iparági tapasztalatuk, ezt a válaszadók 52 százaléka jelezte. Emellett 37 százalékuk a nyelvtudás hiányát is kiemelte. Csökkent viszont a soft skillek hiányából fakadó problémák észlelése, ám ez az otthoni munkavégzés következtében nem tűnik meglepő felismerésnek. Erre a megoldást az oktatásokban és a továbbképzésekben látják a szakemberek.

A legnagyobb problémák

tartsák meg a cégek a megfelelő munkaerőt. Ez egy olyan problémakör, amivel már évek óta küzdenek a HR-esek, az idei felmérésben is 68 százalékos eredményt ért el ez a jelenség. Emellett kiemelték, hogy egyre nehezebb a teljesítmény és a produktivitás növelése. A válaszadók majdnem fele említette komoly kihívásnak a tehetséges jövőbeni vezetők kinevelését, a munkáltatói márka fejlesztését, illetve a nyitott és rugalmas munkahelyi környezet megteremtését.

A 'andstad HR Trends Survey 2021 különféle iparágakban működő hazai vállalatok közel 300 dolgozójának megkérdezésével, 2020 november-decemberében gyűjtött adatokat mutat be.


Ne hagyd ki!