Kirúgás

Márciusban a munkanélküliek száma 194 ezer volt, 25 ezerrel több, mint egy évvel korábban, viszont 19 ezerrel kevesebb a februárinál.


A munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,5 százalékponttal 4,0 százalékra emelkedett, az előző havihoz képest 0,4 százalékponttal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2021. január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer volt, 42 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 4,5 százalékos értéke 0,9 százalékponttal meghaladta a tavalyi első negyedévit.

Fiatalok a veszélyzónában

A 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 2,4 százalékponttal, 13,6 százalékra nőtt. Az összes munkanélküli közel ötöde a fiatalok köréből került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,7 százalékponttal, 4,0 százalékra, az 55-74 éveseké 1,1 százalékponttal, 3,3 százalékra emelkedett.

Foglalkoztatási adatok

Márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 616 ezer volt, ami 41 ezerrel több az egy évvel korábbinál, és 66 ezerrel az előző havinál.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 72,5 százalékos volt, ami a februári értéknél 0,7 százalékponttal, míg a tavaly márciusinál 1,2 százalékponttal magasabb.

Az év első három hónapjában a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 568 ezer volt, 39 ezer fővel elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az elsődleges munkaerőpiacon 16 ezerrel, 0,4 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma. A magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjai körében 39 ezerrel csökkent a foglalkoztatottság, a közfoglalkoztatottak száma pedig 17 ezerrel esett vissza.

Ezek a hivatalos adatok, vagyis a hivatalos nyilvántartásban szereplő személyek. Más felmérések szerint a járvány miatt minden 10. ember elveszítette a munkáját. Az eltérés okáról ITT írtunk bővebben.


Ne hagyd ki!