Indul az oltási kampányhét, nagy a készülődés az oltópontokon
Fotó: Shutterstock

Indul a kampányhét, így készülnek az oltópontokon

A folyamatosan erősödő járvány folyamatosan változó intézkedéseket szül. A tömegközlekedési eszközökön, ahogy az uszodák egy részében kötelező az orrot és a szájat takaró maszk. November 22-től indul az oltási akcióhét, van, aki szerint nem lesz egyszerű a zökkenőmentes lebonyolítás.


Pörög az oltásfelvétel

November elsejétől a munkáltató döntheti el, hogy a munkavállalóitól megköveteli-e a koronavírus elleni oltottságot. Az állami szférában, az egészségügyi dolgozók, az állami fenntartású iskolák dolgozói körében és a NAV -nál is kötelező a vakcina felvétele.

Arról korábban írtunk, mit tartalmaznak a vonatkozó rendeletek. Ha a munkáltató ebbe beleáll, a munkavállalónak 45 napja van az első oltás felvételére, de persze meg is tagadhatja azt – ebben az esetben a főnök fizetés nélküli szabadságra küldheti, egy év elteltével akár el is bocsáthatja.

Az új intézkedések és a járvány erősödése együttesen állhat a mögött, hogy megnőtt az érdeklődés a 3. oltás iránt. Az Újpesti Szakorvosi Intézetben jelenleg például 4 oltóhelyen oltanak heti 1500 pácienst. A jelenlegi friss adatok szerint (koronavirus.gov.hu) 5 981 915 embert oltottak már be Magyarországon covid ellen, az aktív fertőzöttek száma 78 025 fő.

Maszkhasználat kell, igazolvány nem

Az egészségügyi intézményekben kötelező a maszkviselés, a Szent János Kórház oltópontján például az sem mindegy, milyen maszk van a páciensen, a műanyag kilégző szelepesek elé egy orvosi maszkot is adnak az érkezőknek.

Több más intézményben is kötelezik az ott tartózkodókat a maszkviselésre, a Budapesti Műszaki Egyetem november 2-től várja ezt el diákjaitól. A fővárosi uszodákban és wellness központokban kötelező a maszkviselés november 1-től, de csak a közös belterekben. Nem számít közös térnek a medence, a szaunák, a gőzkabinok, ami megannyi kínos kérdést vet fel, például, miért terjedne kevésbé a vírus úszás közben, és mi lesz a maszkkal a szaunában, két folyosón grasszálás közt. Védettségi igazolványt egyik intézményben sem kérnek, csak maszkhasználatot.

Ki hová mehet most?

A védettségi igazolvány szerepe jelenleg nagyjából csak a határátlépés vagy orvosi ellátás esetén jelenik meg, kávézóba, bárokba, sportrendezvényre, kulturális eseményre bárki mehet, abban az esetben kérik a kártyát, ha 500 főnél több ember befogadására alkalmas a rendezvény.

Tolna megyében is több helyen vezettek be korlátozásokat, több idősotthonban is látogatási és kijárási tilalom van érvényben november 1-jétől, Bátaszéken pedig védettségi igazolvány és előjegyzés kell ahhoz, hogy valaki idős szeretteit meglátogassa.

A fővárosi fenntartású intézményekben is kijárási tilalom van életben másodikától, csak rokonokhoz mehetnek haza, kísérőnek pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező hozzátartozó érkezhet. Visszatértükkor pedig a közösség többi tagjával egy jó ideig nem találkozhatnak, hogy a járvány ne terjedjen futótűzként az intézményekben.

Tapasztalatok az oltópontokon 

A Kútvölgyi oltóponton november második hetében voltak döccenők az érkezők fogadásában, a szervezetlenség azonban nem a közvetlen résztvevők felelőssége.

Egyszerre harmincan is lehetnek az oltásra várakozás közben, ami járványügyi szempontból kétséges megoldás, az irányító katonák és az egészségügyi dolgozók igyekeztek időnként létszámstopot tartani, és a felgyülemlett oltakozókat a váróteremben tartani, míg a már beoltottak távoztak.

A tanácstalanság és kimerültség látszott az arcokon, pedig a 22-én startoló oltóhét még messze van.

Hát, itt sok minden lesz, leginkább káosz és sorban állás

- kommentálta a jövőt a válla fölött az egyik ott dolgozó, míg munkatársunk az oltására várt.

Volt olyan oltópont, amelynek vezetője már most a rendkívüli leterheltségre hivatkozva nem adott megkeresésünkre nyilatkozatot vagy tájékoztatást.

Az oltási akcióhét 28-ig várja majd az oltakozni vágyókat, előnye és hátránya, hogy nem lesz szükség időpontfoglalásra és regisztrációra. A koronavírus tájékoztató oldala szerint megnövelik az oltási kapacitást. Kérdéseinkre az operatív törzs sajtóosztályától cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz, pedig nagyon szerettünk volna választ kapni, valóban van-e kapacitás erre a túlterhelt és humán erőforrás deficittel rendelkező egészségügyben.

Ungár Klára, az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ugyan felvehető náluk az oltás, az egyhetes kampányban a Kormányhivatal döntése értelmében kizárólag kórházak, vagyis kórházi oltópontok vesznek részt, így az ő szakrendelőjük (a többihez hasonlóan) nem. Ennek ellenére mindent megtesznek, hogy az időpontos oltások beadása és a szokásos procedúra náluk zökkenőmentesen történjen úgy, hogy közben a szakrendelésen is fogadni tudják a betegeket.

Kétségtelen, hogy mindez kőkemény munkát, folyamatos szervezést igényel, hiszen egy-egy oltási napon akár 60-80 kollégánk összehangolt munkája szükséges, hogy minden a lehető legjobban menjen

- mondta el, hozzátéve, hogy ugyan mindent igyekeznek megoldani, de bármikor vennének fel orvos és asszisztens kollégákat is.

Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. egyébként az ország 33. legjobb egészségügyi intézménye a nettó éves árbevétel szerinti top 1000-es listánkon. A közfinanszírozott szakrendelő 2019-ben 1,5 milliárd forint nettó éves árbevétellel számolt el, 2020-ban ehhez képest bevételnövekedést ért el, kereken 100 millió forinttal több került a kasszába.


Ne hagyd ki!