Sok magyar szerint diplomát sem igényel
Fotó: Shutterstock

Milyen képzettséggel jár jó fizetség? Így látják a magyarok

Egy friss kutatás azt vizsgálta, milyen végzettséggel lehet a legnagyobb karriert befutni, és a legegyszerűbben mesés fizetést szerezni Magyarországon a lakosság szerint. A felmérés rávilágít, ötből egy válaszadó úgy gondolja, ezekhez diplomára sincs szükség.


Az informatikai diploma jelenthet egyenes utat a jóléthez?

A Pulzus Kutató friss, a Napi.hu megbízásából készült reprezentatív felmérése szerint az informatikai diplomával lehet a legegyszerűbben nagy karriert befutni és kimagasló fizetést szerezni Magyarországon a jövőben. Legnagyobb arányban (44 százalék) ezt a választ adták a megkérdezettek. Mellettük 7-7-7 százalékot tettek ki azok, akik az orvosi, a mérnöki vagy a jogi diplomáról gondolják ugyanezt, valamint 6 százalékot kapott a közgazdasági végzettség.

Viszont 20 százalék szerint az említett cél eléréséhez egyáltalán nincs szükség diplomára. A humán felsőfokú végzettségek mellett a megkérdezettek 1 százaléka tette le a voksát. Emellett összesen 8 százalék volt azok aránya, akik nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni a kérdésre.

Érdekes lehet, hogy a digitalizációtól legnagyobb arányban tartózkodó idősebb korosztály, a 60 év felettiek között voltak a legtöbben (48 százalék), akik az informatikai végzettséget jelölték meg.

Kiemelkedő fizetések idehaza

Magyarországon valóban a legjobban keresők között vannak egyes it-s szakemberek. Kiemelkedő fizetés várja például a szoftverfejlesztőket. Full-stack Developerként bruttó 1,5-2 millió forintot, Java Developerként bruttó 1,3-1,9 millió forintot, Software Architect pozícióban pedig akár bruttó 2 millió forintot is elkérhet egy szakértő havonta.

Emellett növekszik a kereslet az üzleti IT területen otthonosan mozgókra is. A Data Scientist és a Data Engineer állásokra milliós juttatásokért toboroznak alkalmazottakat a cégek.

Összességében pedig a Cloud Architectek kereshetnek a legjobban a magyar piacon, hiszen jelenleg leginkább ilyen IT-s szakemberekért versenyeznek a hazai vállalatok.

Diploma nélkül ezekben a szakmákban lehet sokat keresni Magyarországon

Azokban a munkakörökben, ahol elvárás a közép- vagy felsőfokú végzettség, az átlagkereset bruttó 530 ezer forint körül alakul a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Több felsőfokú végzettséget nem igénylő munkakörben is diplomás fizetésekhez hasonló bérezéssel csábítják a munkavállalókat. Ilyenek például:

  • a sofőr: bruttó 400 ezer-1 millió forint;
  • a könyvelő: bruttó 550-750 ezer forint;
  • a rendszergazda: bruttó 700 ezer forint;
  • és az esztergályos: bruttó 533 ezer forint.

Emellett néhány középfokú végzettséggel betölthető munkakörben a diplomát igénylő pozíciók átlagos bérszínvonalánál is jóval magasabb fizetés érhető el. Ezek közé sorolható:

  • a légiforgalmi irányító: több mint 2 millió forint;
  • a törvényhozó, a képviselő: 1,5 millió forint;
  • a sportoló: 1,5 millió forint;
  • a tőzsdei és a pénzügyi elemző: 1,2 millió forint;
  • a szoftverfejlesztő: 1 millió forint;
  • és az ipari alpinista: 900 ezer forint.

Azonban a felsorolt munkakörök többségénél a munkáltatók jellemzően előnyként értékelik a diplomát.

Ne hagyd ki!