Az idei év utolsó napjáig érvényben marad az a rendelet, amely lehetővé teszi a SZÉP-kártya tulajdonosoknak, hogy megkötés nélkül költhessenek a kártyájukról.


Bosszantó helyzetben találhatták magukat a Széchenyi Pihenő kártya birtokosai a koronavírus-járvány közepette. Nagyon sok embernek halmozódott fel a béren kívüli juttatásként kapott pénze, amit a korlátozások miatt nem tudtak elkölteni. Főleg azokat érintette ez a probléma, akik utazásra és szállásfoglalásra kérvényezték a juttatásuk felhasználását.

Ennek kiküszöbölésére született meg az a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy bármelyik alszámlánkról fedezhessük a költségeinket minden SZÉP-kártya elfogadóhelyen.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szállásra és szabadidőre kérvényezett összegeket felhasználhatjuk vendéglátóhelyek látogatására is. A rendelet az óvodák, alsó tagozatok és éttermi teraszok újranyitásával egyidőben jelent meg, a kihirdetés után 10 nap múlva lép hatályba, és 2021. december 31-ig érvényben marad.

A Portfolio.hu szerint a magyar Széchenyi Pihenő kártyák digitális pénztárcáiban összesen közel 160 milliárd forint lapul, ami csak arra vár, hogy elköltsék. A szabad felhasználhatóság jelentős löketet adhat a padlóra küldött vendéglátóiparnak.

Különleges helyzetkezelés

2021. július elsejétől a kiutalható összeghatárok az alábbiak szerint fognak alakulni:

  • a maximális utalható juttatás 450 ezer forint lesz, ebből
  • o225 ezer forint költhető szállásra,
  • o150 ezer forint vendéglátásra,
  • o75 ezer forint pedig szabadidős tevékenységre

A pandémia miatt a munkáltatónak az első féléves utalások után 2021. június 30-ig nem kell még szociális hozzájárulási adót fizetniük. Ha a dolgozó június 30-ig elkölti az összes, második féléves juttatását, esetleg többet töltöttek fel a SZÉP-kártyájára, vagy valamelyik alszámla egyedi plafonját elérte, akkor július elsejétől már nem béren kívüli juttatásként, hanem egyes meghatározott juttatásként kell majd elszámolnia a munkáltatónak.


The Conversation

Friss

A Facebook, ahogyan eddig ismertük, pár év múlva megszűnhet létezni

Mark Zuckerberg igen tartalmas interjút adott a The Verge-nek, amelyből iderült, mit tervez a Facebookkal. Elöljáróban csak annyit mondunk: metaverzum.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Üzent a milliárdos űrhajós az önmagukban kételkedőknek

A Virgin Group milliárdos alapítója, Richard Branson szerint egészséges és teljesen emberi, ha valaki kételkedik magában. Ami igazán fontos, az az, hogy ne engedjük, hogy a félelmeink elnyomják az álmainkat.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Redd on Unsplash

Felforgatná az időrabló online meetingek világát egy startup

A Katch nevet viselő informatikai startup négymillió dolláros befektetéshez jutott. A támogatók között megtalálhatók a Tumblr, a Pinterest, a Square és a Giphy nagyágyúi is.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!