Sokan ebben bíznak
Fotó: Shutterstock

Tényleg százezrével jöhetnek hazánkba a vendégmunkások?

200-300 ezer az Európai Unión kívülről származó munkavállaló érkezhet Magyarországra az elkövetkező években a várakozások alapján. A szakemberek szerint igen nagy szükség lenne rájuk, hiszen nélkülük például sok magyar állása veszélybe kerülne.


Vendégmunkások százezreinek az érkezésében bíznak a szakemberek

Nagyjából 500 ezer fővel növelné a Magyarországon dolgozók számát a kormány az évtized végéig. Ehhez elsősorban a belső munkaerő-tartalékokra hagyatkoznának, azonban szinte egészen biztos, hogy az nem lesz elég. A Humán Centrum elemzése szerint a cél eléréséhez 200-300 ezer vendégmunkásra lehet szükség a most ittlévő nagyjából 100 ezer mellett. Ők elsősorban az Európai Unión kívüli országokból érkezhetnek.

Abban mindannyian egyetértünk, hogy először az országhatárokon belüli dolgozókkal kell feltölteni a munkaerőpiaci hiányt. Az általános gyakorlat az, hogy csak ezt követően, egy erős kiválasztási szűrést követően merül fel a vendégmunkások bevonása, kontrollált és ellenőrzött körülmények között, azaz fontos, hogy csak azokon a területeken és csak annyi időre alkalmazzák őket, ahol erre ténylegesen szükség van

- tájékoztatott Rack-Szabó Edina, a cég szolgáltatásfejlesztési vezetője.

Így megvédhető sok magyar munkahely

Hozzátette, Magyarországon óriási a munkaerőhiány a fizikai betanított munkakörökben. A hiányhoz az is hozzájárul, hogy a több lehetőség miatt a magyarok gyakran nem vállalnak el bizonyos munkákat. A tapasztalatok szerint elsősorban a nehéz fizikai munkakörök maradnak betöltetlenek. Tehát a vendégmunkások nem veszik el a magyarok munkáját. Sőt, támogatják a munkaerőhiány miatt meggyengült munkaadókat, így hozzájárulnak más munkahelyek fennmaradásához is.

A külföldi befektetők nem visznek beruházásokat olyan országokba, ahol nem biztosított elegendő dolgozó a munkavégzéshez. Ahhoz, hogy a magyar munkahelyek megmaradjanak, a beruházásokat pedig Magyarországra hozzák, kulcskérdés lett a külföldi munkavállalók behozatala

- nyilatkozta Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője a Portfolionak.

Rack-Szabó Edina még hozzáfűzte, Magyarország lemaradásban van a vendégmunkás-toborzásban a környező országokhoz képest. A hazánkkal nagyjából megegyező méretű munkaerőpiaccal rendelkező Csehországban például 700 ezer, Ausztriában 1 millió, a Magyarországnál négyszer nagyobb Lengyelországban pedig mintegy 2 millió vendégmunkás dolgozott az ukrajnai háború előtt. Azonban ezek a számok az ukrán menekültek érkezésével tovább emelkedhettek.

Heves vármegyében már filippínók szedik a gombát

Jóideje nem akad elegendő magyar munkaerő, akik betakarítanák a napi 25-30 tonna friss gombát a demjéni gombaüzemben. Ezért a környékbeliek életében jóideje megszokott a külföldi vendégmunkások jelenléte. Például augusztusban a 33 magyar mellett 134 filippinó, 45 ukrán, 12 vietnámi és 4 mianmari szedte a gombát az üzemben.

A gombatermesztés ekkora volumenben időigényes és precíz feladat, állandó jelenlétet kíván. A piacon értékesíthető friss, minőségi gomba termesztéséhez, időben való értékesítéséhez kiszámítható, folyamatosan rendelkezésre álló dolgozókra van szükség. A cég azzal szembesült, hogy miközben újabb beruházásokra nyílt lehetőség, és a termelőkapacitás megsokszorozódott, elfogytak a magyar munkáskezek. Néhány éve Kárpátaljáról, Ukrajnából érkezett az átmeneti segítség, de senki ne higgye azt, hogy ez az egyik napról a másikra történt. A magyar jogszabályok szigorúak, s ahhoz, hogy legálisan alkalmazzunk külföldi munkaerőt, akár több hónapos adminisztrációs eljárásra van szükség

- nyilatkozta Kovács Anita, a Korona Gombaipari Egyesülés egyik vendégmunkásokkal foglalkozó alkalmazottja augusztusban.

Tehát a külföldi állampolgárok foglalkoztatása jelentős anyagi, idő- és energiaráfordítással jár. Ha elegendő magyar munkavállaló akadna, ezek a költségek kevésbé merülnének fel. Sőt, a magyarországiak akár a jelentkezésüket követő másnap beállhatnak munkába. A külföldiekkel ez nem így működik.

Hozzátette, újabb 150 emberre lesz szükségük. Őket folyamatosan toborozzák, és nekik épül egy új munkásszálló is, hiszen a vendégmunkások elszállásolásáról és az ellátásáról a munakaadónak kötelessége gondoskodni.

Ne hagyd ki!