Biztonsági övvel biztonságosabb az autózás
Fotó: Shutterstock

Olcsóbb kötelezőre vadászol? Elkezdődött a visszaszámlálás

Szerda éjfélig dönthet úgy nagyjából egymillió gépjármű-tulajdonos, hogy lecseréli év végi évfordulós kötelező biztosítását. A felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz. A becslések szerint mintegy százezren válthatnak.


Megéri

A piaci szereplőktől kapott visszajelzések szerint az év végi kampányban megkötött új szerződések átlagos díja 8 százalékkal marad el a tavalyi, hasonló értéktől. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a váltók nagyjából egyhavi díjat megspórolnak.

Fontos azonban tudni, hogy a különböző járművekre vonatkozó tarifák jelentősen eltérhetnek egymástól, ezért célszerű minden érintettnek a még rendelkezésre álló időben némi kutakodással feltérképezni a következő időszakra elérhető díjakat.

A vonatkozó törvény úgy rendelkezik, hogy az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz

– figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.

Emiatt szerdán már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal, általában a nap első felében fogadnak be ilyen megbízásokat. Aki az utolsó pillanatban határoz a szerződése felmondásáról, akkor mehet biztosra, ha felkeresi az érintett biztosító valamelyik ügyfélszolgálatát, így szerezve igazolást a felmondás beérkezéséről, írja a portfolio.hu.

Ha lekésed, buksz

Az az autós, akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére egy másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz. A felmondásra december 1-ig, új biztosítás megkötésére december 31-ig biztosít lehetőséget a törvény.

A gyakorlatban ezt a két lépést az ügyfelek túlnyomó része egyidőben, az alkuszi összehasonlító oldalon megteszi. Ezt követően már csupán az új szerződés első díjrészletének megfizetésére kell figyelni: a március 1-jei fizetési határidő be nem tartása esetén a biztosítónak a törvény rendelkezése szerint törölnie kell a megkötött szerződést.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani. 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya, ám az év végi kampány még idén is közel egymillió gépjárművet, köztük mintegy 550 ezer személygépkocsit érint.


Related Articles From Your Site

Ne hagyd ki!