Los Angeles.

Itt a lista, turistaként ezek a világ legdrágább városai

Monaco, Hongkong, New York. A legtöbb embernek minden bizonnyal ezek a helyek jutnak először az eszébe, amikor a legdrágább városokról esik szó. De vajon hol költik el átlagosan a legtöbb pénzt a turisták?


A brit Bounce nevű cég is erre volt kíváncsi, ezért megvizsgálta az éttermi étkezések, az alkohol és a taxik árait annak érdekében, hogy megmutassa, hol kopasztják meg leginkább a turistákat – írja az Express.

A vállalat által alkalmazott „algoritmus” segítségével hamar kialakult a lista, amely ugyan óriási meglepetéseket nem tartalmaz, azonban van néhány olyan szereplő (illetve hiányzó is), amire egyesek biztosan felkapják majd a fejüket.

Az minden bizonnyal sokak számára természetes, hogy az első helyezettet az Amerikai Egyesült Államok adja, ám nem a már korábban említett New York, hanem az angyalok városa, Los Angeles végzett a dobogó legtetején.

A kutatás szerint a világsztárok első számú központjában egy szállodai szoba egy főre átlagosan 269 fontba, azaz majdnem 121 ezer forintba került, míg egy éttermi étkezésért 19 fontot (8600 forint) kell fizetni.

A lista második helyezettje azonban már sokkal inkább meglepő, hiszen az ír főváros, Dublin végzett ebben a pozícióban, ahol a szállás, illetve az étkezés is sokszor horroráron van.

A dobogó legalsó fokán a legendásan drága Norvégia fővárosa, Oslo áll, amely az utazók jelentős része számára a régóta a megfizethetetlen-kategóriába esik.

A további helyezetteket az alábbi Top 10-es listában találhatjátok:

  1. Los Angeles, USA
  2. Dublin, Írország
  3. Oslo, Norvégia
  4. Párizs, Franciaország
  5. Milánó, Olaszország
  6. Edinburgh, Egyesült Királyság
  7. Las Vegas, USA
  8. Inverness, Egyesült Királyság
  9. Amszterdam, Hollandia
  10. Stockholm, Svédország

Ne hagyd ki!