Az országszerte 4500 étteremmel és másfél millió ügyféllel rendelkező NetPincér a 2020-as év tapasztalatait gyűjtötte csokorba.


​Sajtburger, sült krumpli és hamburger

Míg 2019 TOP3 leggyakrabban rendelt étele a hasábburgonya, a gyros és a hawaii pizza volt, 2020-ban átrendeződött a mezőny és átvette a vezetést a sajtburger, a hasábburgonya a második helyre szorult, a harmadik helyen pedig a hamburger áll, a gyros és a hawaii pizza pedig csak a TOP5 kedvenc között kapott helyet. A desszertek terén még mindig hódít a somlói galuska, azonban tavaly a tiramisu volt a második legnépszerűbb édesség a palacsinta helyett.

​Az éhesek

Míg 2019-ben 336 házhoz szállítással tartotta a rekordot a legaktívabb felhasználó, addig 2020-ban ezt a számot az egyik megrendelő nemcsak elérte, de meg is duplázta összesen 687 rendeléssel. A netpincérezők sokszínűségét mutatja, hogy volt, aki tavaly a változatosság jegyében összesen több, mint 150 különböző partner kínálatát próbálta ki.

​A hűségesek

Külön kategóriába tartoznak a hűséges típusok is, így például az az ügyfél, aki egész évben egyetlen helyről rendelt csaknem 200 alkalommal. Persze itt még nincs vége a legek gyűjteményének: akadt felhasználó, aki az év során összesen 323 alkalommal rendelt hamburgert, egy sushirajongó netpincérező 176 alkalommal sushizott, egy másik top rendelő pedig 166-szor tett pizzát a kosarába az év során.

​A bevásárlók

A NetPincérnél már nemcsak éttermekből, kávézókból vagy cukrászdákból lehet biztonságosan rendelni, de akár a bevásárlást is intézhetjük a felületen megtalálható több, mint 200 üzlet kínálatának köszönhetően. Az egyik felhasználó olyannyira kihasználta a gyors online bevásárlás lehetőségét, hogy tavaly 200 alkalommal cserélte a sarki közértet NetPincér rendelésre, összesen több, mint 1 millió forint értékben.

​A duhajok

2020-ban nemcsak az élelmiszer-, de az alkoholrendelés is népszerű lett, amelyhez minden bizonnyal a járványügyi helyzet is hozzájárult. Már április-májusban is 50%-kal többen szereztek be alkoholt online rendeléssel, majd ez az arány a korlátozások feloldásával némileg csökkent, november-decemberben azonban ismét elérte a tavaszi szintet. A legnépszerűbb tétel a sör volt, ezt követte a bor és pezsgő, a whiskey, a vodka, valamint a gin. A legtöbb alkoholrendelést a fővárosiak adták le, őket követte Baranya, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Pest, Veszprém és Fejér megye.

​A fővárosiak

A rendelési kedvet tekintve 2020-ban is Budapest állt az élen, azonban vidéken is egyre szívesebben élnek a fogyasztók az online étel- és élelmiszerrendelés lehetőségével. A 2019-es évhez hasonlóan nyugaton még mindig Győr-Moson-Sopron és Baranya megye viszi a prímet, keleten pedig Hajdú-Bihar megye az abszolút győztes a rendelések számát tekintve.

​A nagyvonalúak

Augusztus óta lehetőség van a NetPincér GO rendelések esetében online borravaló adására is, amelyet egyre szívesebben használnak ki a magyarok. A bevezetés óta átlagosan 214 forint országosan a borravaló mértéke. A városokat tekintve nagyvonalúságban első helyen áll Kaposvár, őket követi Eger és Székesfehérvár, Salgótarján és Budapest. Jó hír, hogy karácsonykor adakozóbbak voltak a fogyasztók: az ünnepek alatt átlagosan 20%-kal több borravalót adtak a futároknak. Országos átlagot számolva a NetPincér GO rendelések a tavalyi évben 28.45 perc alatt értek ki a felhasználókhoz, nem számítva ebbe az előrendeléseket.


Friss

Fotó:123RF

Azt tudjuk, mi zár be, de mi marad nyitva hétfőtől?

A kormány jövő hétfőtől két hétre bezárja az országot, a pontos részletszabályokra péntekig várni kell, de az eddig elhangzottak alapján összefoglaljuk, hogy mi az, ami nyitva marad.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!