Szuperyacht a tengeren
Fotó: unsplash

Viszik, mint a cukrot a szuperjachtokat

Alig 5 hónap alatt több mint 1 milliárd angol fontot költöttek szuperjachtokra szerte a világon. A luxus életvitellel foglalkozó Boat International magazin szerint a luxusjachtok piaca még soha nem tapasztalt olyan mértékű igénynövekedést, amilyet az idei év eddig produkált.


Mi az a szuperjacht?

A Boat International szerint azok a szabadidős célokat szolgáló hajók tekinthetők szuperjachtnak, melyek hossza meghaladja a 24 métert, üzemeltetésükhöz pedig legénység szükségeltetik. Ez persze csak az alsó határ, a nagyobb példányok elérhetik a 180 méteres hosszt is. Felszereltségük csak a tulajtól függ, de jellemzően mindegyiken megtalálható legalább egy konditerem, egy napozóterasz és egy medence. Egy kisebb méretű, használt szuperjacht ára nagyjából 1 és 5 millió font körül mozog, a felső határ a csillagos ég. A szolidabb hajók éves fenntartási költsége körülbelül 200 ezer font (81 millió forint), ami tartalmazza a legénység fizetését, a kikötési díjakat és az üzemanyagot is.

A gazdagokat is megviseli a bezártság

A BBC idézi Stewart Campbellt, a magazin főszerkesztőjét, aki szerint a vásárlási hullám tavaly nyáron kezdődött. A jelenség hátterében az olyan szupergazdagok állnak, akik a vírus és az utazási korlátozások elől a nyílt vizekre „menekültek". Hozzátette, ezek az emberek javarészt etikus úton gazdagodtak meg, és rengeteget adományoznak rászorulóknak. Persze egy-két oligarcha is van közöttük, de a köztudatban elő kép alapjaiban véve téves. A szuperjachtok 50 százalékát az USA-ban értékesítették, ahol a partmenti hajózásra nem vonatkoznak az utazási korlátozások. Érdemes megjegyezni, hogy a megnövekedett igények pozitív hatást gyakoroltak a hajóépítési és az idegenforgalmi szektorokra. Ezekből például Németország és a karib-tengeri térség rengeteget profitált.

Az idei év eddig 3 gigaüzletet adott a szuperjachtok használtpiacának:

  • a Solo 54,
  • az Elixir 33,
  • a Lady Sheridan pedig 24,7 millió fontért talált új gazdára.

Persze ezek eltörpülnek Jeff Bezos szuperjachtja mellett, amely értékét 350 millió fontra (142,2 milliárd forint) becsülik.

​Nem mindenkinek tetszik

Az Oxfam segélyszervezet az egyik legnagyobb kritikusa a gazdagok új hobbijának. A szervezet rámutatott, hogy a jachtokra költött egymilliárd font egész országok vakcinaproblémáit orvosolhatta volna. A szervezet egyik vezetője, Max Lawson szerint 1 milliárd fontból be lehetett volna oltani például Nepál egész lakosságát. Úgy véli, ez a tendencia tökéletesen mutatja a világ morális helyzetét, hiszen minden vagyon rendelkezésre áll az emberek védelmére, csak a prioritások nincsenek megfelelően kialakítva. Az Oxfam-ot 1942-ben alapították, napjainkban már több mint 20 független segélyszervezet munkálkodik a közös céljuk elérésért. Ez nem más, mint a globális egyenlőtlenség és szegénység felszámolása.


Ne hagyd ki!