Kijárási tilalom jöhet az ausztrál macskák számára
Fotó: Shutterstock

Kijárási tilalommal sújtanák a túl sok állatot elpusztító macskákat

Madarak, hüllők és kisemlősök milliárdjaival végeznek évente házi kedvenceink, a macskák. Több faj állománya is drasztikusan csökkent miattuk a világban. Van olyan ország, amely hamarosan léphet az ügyben.



Több száz kisállattal végezhet minden egyes házimacska

A becslések szerint a házimacskák évente 1,4-3,7 milliárd madár és 6,9-20,7 milliárd emlős halálát okozzák csak az Egyesült Államokban. Eszerint több állat pusztulhat el az USA-ban a karmaik között, mint közúti balesetben vagy mérgezésben. A legnagyobb pusztítást az elkóborolt példányok okozzák, körülbelül háromszor több állatot ölnek meg, mint az otthon tartott társaik. A szakemberek szerint jelenleg ők jelentik a legnagyobb veszélyt az ország vadvilágára – írja a magyarmezőgazdaság.hu.

A világ más tájain sem jobb a helyzet. Az Egyesült Királyságban a kutatók öt angol város vizsgálata után arra jutottak, hogy négyzetkilométerenként körülbelül 9 gazdátlan macska él a településeken. Ennél is többen lehetnek a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű területeken, ahol a számuk elérheti négyzetkilométerenként a 57-et is. Összesen mintegy 250 ezer kóbor macskával kalkulálnak a szigetországban.

Ausztrália léphet az ügyben

A világ másik felén, Ausztráliában naponta hárommillió emlős, kétmillió hüllő és egymillió erszényes pusztulásáért teszik felelőssé a macskákat. Egy ausztrál tanulmány szerint egyetlen kóbor macska 740 őshonos vadállat életét oltja ki, amíg az otthon tartott társaik „csupán” 180-at fejenként. Ezért több ausztrál állam is megtiltaná a gazdák számára, hogy kiengedjék a házi kedvenceiket a szabadba - írja a Daily Mail.

Canberra például olyan szabályt készül bevezetni, amely szerint a 2022 második felétől születő macskákat gazdáik már nem engedhetik ki a szabad ég alá. Aki ennek ellenszegül, az 1600 ausztrál dollár (362 ezer forint) bírságra számíthat. Más városok is hasonló rendelkezést helyeztek kilátásba, például a Victoria állambeli Bendigo. Ott azonban lényegesen kisebb büntetésre számíthatnak a szabályszegés miatt a gazdik: mintegy 120 ausztrál dollárral (27 ezer forint) rövidülhet meg a kasszájuk.

Más ausztrál városokban más korlátozásokra számíthatnak a macskák tulajdonosai. Van, ahol este 8 és reggel 7 óra között lenne kijárási tilalom a házikedvencek számra, máshol a közterületektől tiltanák teljesen el az állatokat.

Ne hagyd ki!