A mézfogyasztást vizsgálták kutatók
Fotó: Shutterstock

Nem a jövőre, a mézre kattintott egy éve a legtöbb olvasónk

Megnéztük, hogy pontosan egy évvel ezelőtt, 2023 január 1-jén melyik volt a legolvasottabb cikkünk. Az, amelyik a mézfogyasztás kedvező hatásait mutatta be. Például azt, hogyan hat a méz az anyagcserére, valamint a vércukor- és koleszterinszintre. Idén is csak megerősíteni tudjuk az egy éve leírtakat.


A mézfogyasztást vizsgálták kutatók

A kanadai Torontói Egyetem kutatói vizsgálták a mézfogyasztás egészségre gyakorolt hatásait. Az eredményekről metaanalízis született, melyet a Nutrition Reviews szaklapban publikálták.

A kutatásuk rávilágít, hogy a mézfogyasztás kulcsfontosságú anyagcsere-mutatókon javíthat, köztük a vércukor- és a koleszterinszinten.

A tanulmány szerint annak ellenére, hogy meglehetősen magas a méz cukortartalma (nagyjából 80 százalékos, javarészt fruktóz és glükóz, vagyis gyümölcs- és szőlőcukor), a benne található egyéb bioaktív anyagok igen valószínű, hogy szív- és érrendszeri vonatkozású anyagcsereelőnyökkel járnak a fogyasztóiknak – írja Dobson Szabolcs gyógyszer-engedélyeztetési szakértőre hivatkozva az Egészségkalauz.

Az említett cukorfajták mellett ritka cukrok is megtalálhatók a mézben, körülbelül 14 százalékban. Ezekről kimutatták, hogy a rövid- és a hosszútávú glikémiás eredményeket is megváltoztatják.

Mindemellett a mézfogyasztás csökkentette az összkoleszterin-, a „rossz” koleszterin- és az éhomi trigliceridszintet, valamint növelte a „jó” koleszterinszintet, továbbá emelte az IL-6 és a TNF-alfa szintjét is.

Arra is rávilágítottak, hogy a méz fajtája és feldolgozásának módja befolyásolja az egészségügyi hatásait is. Például az akácmézzel különösen kedvezőek voltak a tapasztalatok.

2022-ben  is megválasztották Magyarország legjobb mézeit

Több száz mintából választották ki 2022-ben az év legjobb magyar mézeit az ország legrangosabb mézversenyén, a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon. A mézeket tisztaság, víztartalom, szín, mézfajta szerinti illatjelleg, íz, csomagolás, valamint harmónia és összbenyomás alapján értékelték, valamint mérték a fruktóz-glükóz arányát, illetve a mézminták pollenösszetételét is elemezték. Mindezek alapján osztották ki a legjobbaknak járó díjakat. Mutatjuk a díjazottak listáját!

  • Az év kiváló magyar méze (a verseny abszolút győztese) Dian Richárd akácméze lett.
  • Akácméz kategóriában a hódmezővásárhelyi Hegedűs Gábor mézét is díjazta a zsűri.
  • A legjobb repceméz a dunaújvárosi Gál Balázs Sándoré volt.
  • A legjobb vegyesméz kategóriában a csővári Dian Gergő terméke nyert.
  • A legjobb hársméz a kaposmérői Hanzel Róbert fajtaméze lett.
  • A napraforgóméz kategória első helyezettje a nagytarcsai Jó István terméke.
  • A különleges méz kategóriában a gyulai Alb György mogyorós-csokoládés méze végzett az első helyen.
  • Egyéb fajtaméz kategóriában pedig a pécsváradi Tojzán Zoltán facélia méze diadalmaskodott.

Ne hagyd ki!