A lisztkukac után egy sáskafajta is élelmiszerként kerülhet az európaiak asztalára
Fotó: Shutterstock

Alig vártad? A lisztkukac után újabb rovar kerül fel az európai étlapra

Decembertől élelmiszerként is forgalomba hozható a keleti vándorsáska (Locusta migratoria). A rovar fagyasztva és szárítva, valamint őrölt formában lesz kapható, de alapanyagként számos élelmiszer összetevőjeként is felhasználható az EU-ban.


Alig vártad?

A keleti vándorsáska új élelmiszerként kerülhet kereskedelmi forgalomba, azért újként, mert emberi fogyasztásának korábban nem volt hagyománya Európában. A holland Fair Insects rovari fehérje előállításával foglalkozó vállalat 2018 végén kezdeményezte, hogy a rovarfaj új élelmiszerként forgalomba kerülhessen egészben snackként vagy élelmiszer-alapanyagként. Az engedélyhez elengedhetetlen volt az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) szakvéleménye, amely kimondja: a keleti vándorsáska fagyasztott, szárított és por formában a forgalmazó által javasolt felhasználás és mennyiség mellett biztonságosan fogyasztható, írja az mno.hu.

Vannak veszélyei

A rákfélékre, puhatestűekre és atkákra allergiás személyeknél allergiás reakciót válthat ki a keleti vándorsáska. Az új élelmiszerbe további allergének is bekerülhetnek, például a rovarok táplálékából. Összességében ugyanakkor az EFSA szerint nincs az egészséget veszélyeztető élelmiszer-biztonsági kockázat. A tudományos élet szereplői viszont óvatosságra intenek.

Európában sosem volt hagyománya a rovarfélék emberi fogyasztásának. A rovarok különböző részeiben – például páncél, végtagok – található enzimek akár súlyos allergiás reakciókat is kiválthatnak. Erről, valamint a rendszeres rovarevés hosszabb távú élettani hatásáról nincsenek tapasztalatok.

Az uniós engedély mindössze a kérelmező holland vállalat termékeire terjed ki, más gyártóknak tehát továbbra is engedélyeztetniük kell hasonló termékeiket. A Fair Insects a szellemi tulajdon védelmére hivatkozva nem hozta nyilvánosságra a rovar tenyésztésének és feldolgozásának részleteit. (Nem megsértve azokat, akik alig várták, hogy a sáska megkapja az engedélyt, ez talán jobb is így. A szerk.).

A keleti vándorsáska a második rovarfaj, amely élelmiszerként kerülhet forgalomba az EU-ban. Elsőként a lisztbogár lárvája, ismertebb nevén a lisztkukac kapta meg az erre vonatkozó, minden tagországra érvényes engedélyt.

A lap megjegyzi, Magyarországon nem várható, hogy az állandó bolti kínálatba kerüljenek az ehető rovarok, mivel ezek fogyasztását a magyar társadalom – hasonlóan a térség többi országához – mereven elutasítja. A kormány sem támogatja a rovari fehérje fogyasztását, mert egészségügyi kockázatokat rejt, nem tartalmazza a hagyományos állati húsfélékben található, az emberi szervezetnek fontos tápanyagokat.


Ne hagyd ki!