Egy százalékkal emelte az alapkamatot a jegybank, hogy megfékezze az inflációt

A várakozásoknak megfelelően egy százalékkal emelte a Monetáris Tanács az alapkamatot.


A jegybank Monetáris Tanácsa 100 bázisponttal, 4,4 százalékra emelte az alapkamatot keddi ülésén. A Monetáris Tanács a kamatfolyosót 100 bázisponttal feljebb tolta. A hvg.hu azt írja, a kamatemelés várható volt, a jegybank igazgatótanácsa a tervezett menetrendtől eltérően, két lépésben 4,6 százalékról 5,85 százalékra emelte az egyhetes betét kamatát, ami (mivel magasabb az alapkamatnál) jelenleg az irányadó ráta. Ehhez a Monetáris Tanácsnak március 8-án (szintén soron kívül, a menetrend szerint nem kamatmeghatározó ülés lett volna) feljebb kellett tolnia a kamatfolyosó tetejét 6,4 százalékra.

Infláció

1,1 százalékkal nőtt az infláció egy hónap alatt Magyarországon idén februárban. A tavalyi év azonos időszakához képest 8,3 százalékos emelkedés mérhető, a maginfláció pedig 8,1 százalékon állt. Ilyen magas értékekre 2007 augusztusa óta nem volt példa. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az adatok kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyasztói kosár 69 százalékában az 5 százalékot is meghaladja az éves áremelkedés üteme. Ráadásul a maginflációban 21 éve nem látott növekedés figyelhető meg, miután a volatilis tételektől megtisztított mutatók három hónap alatt 5,3 százalékról 8,1 százalékra ugrottak.

A szakember szerint ugyan február közepén a kormány meghosszabbította az üzemanyagár-stopot, valamint befagyasztotta néhány alapvető élelmiszer árát, a fő inflációs mutató nem fékeződött le, sőt, az élelmiszerek éves inflációja is gyorsult. Egyre valószínűbb, hogy amennyiben május elején és közepén véget vetnek a hatósági áraknak, két számjegyűre emelkedhet az inflációs mutató. Virovácz Péter 7,5 és 9,0 százalék között valószínűsíti az éves átlagos áremelkedés ütemét. Az ING elemzői szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatni fogja az alapkamat emelését még néhány hónapig, így az effektív kamat akár a 8 százalékot is elérheti az év közepére. Azonban az orosz-ukrán háború alakulása növelheti vagy csökkentheti is ezt az értéket.

Suppan Gergelyt, a Takarékbank vezető elemzőjét igencsak meglepte az élelmiszerárak a vártnál jóval gyorsabb emelkedése, amit csak némileg fékezett a néhány alapvető élelmiszerre bevezetett ársapka. Az ő véleménye is az, hogy az ukrajnai konfliktus még érdemben módosíthatja a magyar inflációs és gazdasági kilátásokat, ennek a mértéke azonban egyelőre nem belátható. A vártnál jóval nagyobb fogyasztói áremelkedés miatt a Takarékbank 7,5 százalékra emelte az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzését. Ezt az értéket viszont még felfelé módosíthatja a globális alapanyag-, nyersanyag- és alkatrészhiány, valamint a nemzetközi szállítási árak elszállása és a globális energiaválság.


The Conversation

Ne hagyd ki!