Több és nagyobb a kockázat a pénzügyi szférában
Fotó: Shutterstock

Rég voltak ilyen feszültek a hazai pénzügyi vezetők

Jelentős kockázatokról és aggodalmakról számoltak be hazai pénzügyi vezetők a PwC Magyarország felmérésében, valamint elemzők is borúsan látják a közeljövőt a hazai gazdaságban.


Nem volt példa ekkora aggodalomra a PwC kutatásaiban

A magyarországi pénzügyi vezetők a korábbiaknál sokkal jobban tartanak a kockázatoktól a PwC Magyarország új kutatása szerint. 100 válaszadóból 96 menedzser a bizonytalansági környezetet nevezte meg a legnagyobb kockázatnak manapság a szektorban – írja Balogh Rolandra, a PwC Magyarország igazgatójára hivatkozva az Infostart.

Emellett a megkérdezettek további két tényezőt emeltek ki: nem áll a rendelkezésükre elegendő szakember (81-en adtak ilyen választ), valamint a szervezeteik nem tudnak elég gyorsan reagálni a változásokra (ezt 71-en jelölték meg, mint jelentős kockázatot).

A PwC Magyarország igazgatója szerint ezek az arányok példanélküliek a kutatás négy éves történetében. A korábbiaktól eltérően a pénzügyi vezetők több kockázatot látnak, valamint azok súlya is 15-20 százalékkal nagyobb, mint az elmúlt években.

Ezzel magyarázhatók az eredmények

2022 nyarán, amikor a felmérés készült, már igaz volt, hogy számos olyan axióma megdőlt, ami a korábbi évtizedekben alapfeltevésnek volt tekinthető, mint például az árstabilitás, a globális ellátási láncok működése. Ezek a komplex, korábban nem látott változások vezettek oda, hogy mind a kihívások, mind a kockázatok ilyen mértékben nőttek a pénzügyi igazgatók szerint

- nyilatkozta Balogh Roland.

A megkérdezettek többsége szerint elkerülhetetlen, hogy a komplex változásokra valamilyen átfogó transzformációval reagáljanak a pénzügyi szervezetek. Sokrétűbben kell együttműködniük a területeken azért, hogy közösen tudják meghozni a szükséges válaszreakciókat.

A rugalmasság javításának legfontosabb eszköze az automatizáció, tehát a hatékonyság javítása és a költségcsökkentés, de maga a pénzügyi csapatnak az átszervezése, a képességek átdefiniálása is ilyen irányba mutat

- mutatott rá az igazgató.

Lehet, hogy már recesszióban vagyunk

Nem festenek jó képet hazánk kilátásairól más szakértők sem. Lassulni fog a magyar gazdaság a következő hónapokban, és még az idén, vagy a következő év elején technikai recesszióba kerülhet. Pozitívum, hogy óriási visszaesésre nem lehet számítani.

Jövőre is zsugorodhat a gazdaság, magas maradhat az infláció. A bérek már az idén veszíthetnek vásárlóerejükből, továbbá növekedni fog a munkanélküliség. Leépítések leginkább a turizmus, a vendéglátás, valamint az energiaigényes feldolgozóipari ágazatokban valószínűek. Borítékolható a beruházások visszaesése is.

Az idei évben komoly kockázat nincs a költségvetés teljesülése tekintetében, a jövő évi költségvetési terv azonban ezer sebből vérzik a makropálya oldaláról: növekedés, infláció, forint árfolyam, munkaerőpiaci helyzet, kamatok

- idéztünk néhány napja egy elemzőt.

Ne hagyd ki!