Bajban a nyugdíjasok, az infláció megeszi az ellátások emelését
Fotó: Shutterstock

Kíméletlenül őszinte helyzetértékelés a nyugdíjszakértőtől

Ha a nyugdíjas eszik, meg fűt, akkor semmi másra nem marad pénze, például gyógyszerre sem, mondta a 444.hu-nak Farkas András nyugdíjszakértő. Le is vezette, miért látja ilyen borúsan az ellátottak helyzetét.


A 4,5 százalékos nyugdíjemelés ugyan sokkal magasabb az eredetileg tervezett 1,8 százalékosnál, a rossz hír viszont az, hogy még ezzel az emeléssel együtt is az éves nyugdíjemelés 13,4 százalék, a nyugdíjasok viszont ennél sokkal nagyobb inflációt érzékelnek - mondta a 444.hu-nak Farkas András nyugdíjszakértő.

Azt cinikus megfogalmazásnak tartja a szakértő, hogy januárig visszamenőleg kapják meg a nyugdíjat az ellátottak, mert ez csupán utólagos korrekció. Ugyanis januárban rendszerint nagyon alultervezik az inflációt, ezért kell utána novemberben kiegészíteni, amit a Farkas András értékelése szerint a kormány előszeretettel állít be "újabb" nyugdíjemelésnek.

A nyugdíjas fogyasztói kosarat szintén nagyon alulkalkulálják, ugyanis nem az előző hónap alapján számítják, hanem a két évvel ezelőtti árak alapján, ami Farkas András szerint köszönő viszonyban sincs a mostani élelmiszerárakkal.

A nyugdíj sokkal nagyobb része megy el élelmiszerre, mint ahogy azt becsülték. Két évvel ezelőtt ugyanis azt állapították meg, hogy a nyugdíj 30 százaléka megy el élelmiszerre, most viszont a fele. Ez azt jelenti, hogy ha a nyugdíjas eszik, meg fűt, akkor semmi másra nem marad pénze, például gyógyszerre sem

- fogalmazott Farkas András.

A szakértőnek két javaslata van, amivel szerinte az állam segíthetne. Egyrészt a nyugdíjemelésnél be kellene vezetni egy szolidaritási szorzót, hogy az alacsony nyugdíjúaknak ne csak alig látható mértékben növekedjen a nyugdíja. Másrészt pedig a nyugdíjprémiumot ennek a korábban visszavonult, alacsony nyugdíjat kapó rétegnek kellene odaadni.

Ne hagyd ki!