Boldog német nyugdíjasok népesíthetik be a görög partokat

Boldog német nyugdíjasok népesíthetik be a görög partokat

Fotó: Shutterstock

Ez is egy megoldás a téli, gázhiányos vacogás helyett

Görögországnak van egy ajánlata Németország számára, miután előfordulhat, hogy Európa legnagyobb gazdaságában ezen a télen korlátozni kell a földgázfelhasználást.


Oroszország korábban csökkentette az Északi Áramlaton át küldött földgáz mennyiségét, és félő, hogy az éves vezetékkarbantartás után teljesen beszünteti azt. Németországban korábban bevezették a földgázellátás riasztási fokozatát.

Egy biztos, fűteni nem kell

„Nekünk, görögöknek nagy örömünkre szolgálna, ha ősszel és télen itt köszönthetnénk azokat a német nyugdíjasokat, akik meg akarják tapasztalni a mediterrán telet, melynek része a híres görög vendégszeretet, az enyhe időjárás, és a magas színvonalú szolgáltatások” – mondta a görög turisztikai miniszter, Vaszilisz Kikiliasz a német Bild napilapnak.

Várjuk önöket

– tette hozzá.

A lapnak ugyancsak nyilatkozott a Kréta szigetén lévő Hanía város polgármestere, aki arról biztosította a német nyugdíjasokat, hogy náluk nem kell fűteni.

Krízismentes tél

"Minden németet szeretettel látunk, aki itt, a krízistől távol akarja tölteni a telet. Hanía tökéletes hely arra, hogy átvészeljék a kritikus telet: meleg, barátságos emberekkel teli, és talán a legjobb éves klímával rendelkezik Európában"– mondta Panagiotisz Szimandirakisz, a város első embere.

Hozzátette,

Görögországban egyetlen német sem fog megfagyni.

A magyar nyugdíjasokat egyelőre nem hívták, igaz, nálunk nem lépett életbe a gázellátás riasztási fokozata, csak a rezsicsökkentést "csökkentették".

Németország novemberre 90 százalékosra igyekszik feltölteni gáztározóit a jelenlegi 65-ről. Eddig a vezetéken át érkező orosz gáz biztosította felhasználásának 35 százalékát.

A német hatóságok nemrég arra figyelmeztettek, hogy

a havi rezsiszámla összege jövőre megháromszorozódhat

az orosz gázimport visszaesésének következtében.

Így, ha lesz is elegendő gáz Németországban a télre, a német nyugdíjasok jobban járnak Krétán.

Többször is írtunk a télre és az orosz gázellátásra vonatkozó európai aggodalmakról, például itt, itt és itt.

Ne hagyd ki!