A Lidl és az Aldi a német akciós újságokban kitakarja az árak egy részét
Fotó: Shutterstock

A német Aldi és Lidl reklámújságja elbukta az árháborút

A két üzletlánc Németországban is rendszeresen jelentkezik reklámújságokkal, árukatalógusokkal, amelyekben legfrissebb akcióit népszerűsíti. A nyomdai átfutáshoz azonban idő kell, de az árak ezzel nem törődnek.


A két üzletlánc azt a megoldást választotta, hogy nyomtatott árkatalógusaiban kitakarta a vevőket leginkább érdeklő adatokat, az árakat. Ennek az az oka, hogy a kiadvány nyomdába kerülésekor nem tudja megmondani, hogy mennyiért fogja adni például a bio banánt és narancsot, illetve nem tudta előre megjósolni, hogy az adott héten belül milyen árváltoztatásokra kényszerülhet, írja a G7 gazdasági portál.

A hasonló akciós újságok átfutási ideje egyébként több hét, és mivel általában az egy hét múlva esedékes árat kell megjelentetni benne, összességében könnyen elképzelhető például, hogy legalább 4-5 héttel előre kell(ene) tudnia az üzletláncnak, hogy pontosan mi mennyibe fog kerülni. Márpedig ez a mai viszonyok között egyre nehezebb.

A német sajtónak az Aldi Nord (vagyis az Aldinak nem az az ága, amely Magyarországon is jelen van) azt mondta, hogy különösen a friss élelmiszereknél nagy a bizonytalanság. Az árak letakarásánál egyébként azt írják ki, hogy napi ármeghatározás lesz, a közösségi médiában azonban rengeteg olyan vásárlói posztot találni, amely álszentnek tartja ezt a megfogalmazást, hiszen minden drágul. Egyáltalán, mi értelme van ilyenkor az akciós újságok megjelentetésének?


Ne hagyd ki!