Új arculatot kap a mobilos operációs rendszer

Az Android márkaidentitásának a megváltoztatásába kezdett a Google. Ennek egyik legelső lépéseként az ismert robotos logó minden elemét átalakítja a cég. Ez lehet a legnagyobb ilyen jellegű módosítás a mobilos operációs rendszer történetében.


Megújul az Android logója

Néhány hete kezdődött az a folyamat, mely célja az Android márkaidentitásának a megváltoztatása. Hasonló és ilyen nagy átalakításra nem volt példa a cég nagyjából másfél évtizedes történetében. Ennek részeként a mobilos operációs rendszeréről ismert vállalat piktogramjának minden elemén módosítanak. Részben azért, hogy jobban igazodjon az anyacégének, a Google-nek az arculatához.

A cég az újdonságokat egy blogbejegyzésében mutatta be. Abban látszik, hogy például az Android felirat új betűtípusát is a Google logójának a formáihoz igazították. Sőt, a kis ”a” kezdőbetűt is naggyá változtatták.

Ez az első lépés afelé, hogy a két márka vizuálisan erősebben kötődhessen egymáshoz, és jobban kifejezze, hogy bár az Android nyílt forráskódú, még mindig a Google terméke

- írja Jason Fournier, az Android fogyasztói márkakezelésért felelős igazgatója nyilatkozta alapján a hwsw.

Kiderül az is, hogy meghagyják Bugdroidot, a zöld robotot az Android hivatalos figurájának. Azonban az eddigi kétdimenziós helyett háromdimenziós hatást kap. A tervezők szerint erre azért van szükség, hogy jobban jelezze az átmenetet a digitális és a valódi tér között.

A megújuló arculattal az Android ősszel érkező, legújabb, 14-es verziójában biztosan találkozhatnak a felhasználók.

Egyébként utoljára 2019-ben változtatott a Google az Android logóján. Akkor a korábbi, 2008 óta használt, egészalakos robotot cserélték le csupán annak a fejére. Azt megelőzően pedig 2024-ben frissítették a márkajelzést, amikor az "android" felirat tipográfiáját tették hasonlatosabbá a legtöbb asztali- és mobilrendszeren használt sans-serif betűtípusokhoz.

Felgyorsítaná a legújabb Android operációs rendszer terjedését a Google

Az előző hetekben az is kiderült, hogy meglehetősen lassan terjedtek el az Android operációs rendszer korábbi verziói. Bár hamarosan érkezik a program új, 14-es változata, még idén áprilisban is csak az arra alkalmas mobilkészülékek 12,1 százalékán futott a 13-as. A legnagyobb arányban az eszközök (23,5 százalékban) továbbra is a 2020-ban debütált 11-es rendszert használták.

Ezt elégelhették meg a fejlesztő Google-nél, ezért egy új megoldást vezetnek be annak érdekében, hogy rávegyék a felhasználókat, telepítsék a 14-est, ami számos új funkciót tartogat, és biztonsági téren is fejlettebb az elődeinél.

Az új megoldás neve Android Upgrade Invite. Ez a felhasználóknak olyan képernyőket fog mutatni, amelyeken fel lesz sorolva, milyen előnyökből maradnak ki, ha nem telepítik az új rendszerverziót. Emellett a megjelenő üzenetből is el lehet indítani a rendszerfrissítést.

Ne hagyd ki!