A világ második legnagyobb húsfeldolgozója baromfi-hiánnyal küzd. Meglepő problémák állnak a háttérben. Rosszul teljesítenek a kakasok, és óriásit nőtt a kereslet a csirkehúsos szendvicsekre-írja a CNN.


Donnie King, a Tyson Foods vezetője elmondta a CNN-nek, hogy nemrégiben lecserélték a kakasállományukat. Azért döntöttek így, mert a kiszemelt fajta utódai jobb húsminőséget produkálnak. Arra viszont nem számítottak, hogy rosszul fognak teljesíteni a tarajos lovagok. Az új állomány kevesebb tojást és alacsonyabb keltetési arányt eredményezett.

Ahhoz, hogy ezt kiküszöböljék, visszatérnek a jól bevált kakasokhoz. A vállalat arról nem nyilatkozott, milyen sorsot szán az alulteljesítő szárnyasoknak.

A csirkés szendvics és a covid összefogott

Más okok is állnak a szűkös utánpótlás mögött. Az egyik az, hogy jelentősen megnőtt a kereslet a csirkés szendvicsekre. A KFC például arról számolt be, hogy az újonnan bevezetett csirkés szendvicse kétszer annyi eladást produkált, mint bármely korábbi újítása. Ezen felbuzdulva a McDonald's, a Popeye's és a Chick-fil-A is bővítette a kínálatát, nem mással, mint csirkés szendvicsekkel. Lassan akkora az igény a baromfi termékekre, amit a Tyson Foods nem tud kiszolgálni.

Donnie King arról is beszélt, hogy a Texasban pusztító téli vihar jelentősen megtépázta a vállalatát, egy hét kiesett a termelésből. Plusz a koronavírus miatti leáállások.

Az 1935-ben alapított Tyson Foods a világ második legnagyobb baromfi-, marha- és sertésfeldolgozója, éves bevétele meghaladja a 40 milliárd dollárt. Az igazgató arról nem beszélt, hogy a többi ágazatuk érintett-e a visszaesésben.


Friss

Fotó: Dan Freeman on Unsplash

A világ másik felére kell utaznunk a legélhetőbb városba

Az Economist Intelligence Unit 140 várost vizsgált olyan tényezők alapján, mint a stabilitás, az infrastruktúra, az oktatás és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. Idén az új-zélandi Auckland bizonyult a világ legélhetőbb városának – írja a BBC.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Koldusból királyfi: 5 praktika a pénzügyi függetlenséghez

Kyle Taylor a 20-as éveiben elindított egy pénzügyi tanácsadással foglalkozó blogot. Néhány év alatt annyi követőre tett szert, hogy egy egész vállalatot épített a weboldala köré. Mára dollármilliomossá vált. A CNBC-vel megosztott 5 praktikát, melyek segítettek neki kilábalni a szegénységből.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Jeff Bezos a megbánásról és a boldogságról

Jeff Bezost senkinek sem kell bemutatni. A világ egyik leggazdagabb embere sikert sikerre halmozva építette fel a birodalmát. Karrierje mögött tudatos döntések állnak, melyeket nemcsak a szakmai, hanem a magánéletében is alkalmaz. Az Elon Muskkal való rivalizálást, az űrutazást és az Amazont most egy kicsit felejtsük el, és nézzük meg, hogyan vélekedik az életről az üzletember.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!

A világ második legnagyobb húsfeldolgozója baromfi-hiánnyal küzd. Meglepő problémák állnak a háttérben. Rosszul teljesítenek a kakasok, és óriásit nőtt a kereslet a csirkehúsos szendvicsekre-írja a CNN.


Donnie King, a Tyson Foods vezetője elmondta a CNN-nek, hogy nemrégiben lecserélték a kakasállományukat. Azért döntöttek így, mert a kiszemelt fajta utódai jobb húsminőséget produkálnak. Arra viszont nem számítottak, hogy rosszul fognak teljesíteni a tarajos lovagok. Az új állomány kevesebb tojást és alacsonyabb keltetési arányt eredményezett.

Ahhoz, hogy ezt kiküszöböljék, visszatérnek a jól bevált kakasokhoz. A vállalat arról nem nyilatkozott, milyen sorsot szán az alulteljesítő szárnyasoknak.

A csirkés szendvics és a covid összefogott

Más okok is állnak a szűkös utánpótlás mögött. Az egyik az, hogy jelentősen megnőtt a kereslet a csirkés szendvicsekre. A KFC például arról számolt be, hogy az újonnan bevezetett csirkés szendvicse kétszer annyi eladást produkált, mint bármely korábbi újítása. Ezen felbuzdulva a McDonald's, a Popeye's és a Chick-fil-A is bővítette a kínálatát, nem mással, mint csirkés szendvicsekkel. Lassan akkora az igény a baromfi termékekre, amit a Tyson Foods nem tud kiszolgálni.

Donnie King arról is beszélt, hogy a Texasban pusztító téli vihar jelentősen megtépázta a vállalatát, egy hét kiesett a termelésből. Plusz a koronavírus miatti leáállások.

Az 1935-ben alapított Tyson Foods a világ második legnagyobb baromfi-, marha- és sertésfeldolgozója, éves bevétele meghaladja a 40 milliárd dollárt. Az igazgató arról nem beszélt, hogy a többi ágazatuk érintett-e a visszaesésben.


Friss

Fotó: Pexels

A modern gombatermesztés sikeres beruházás a jövőbe

Az alábbi cikkben a tisztelt olvasó, mezőgazdasági vállalkozó és az egészséges élelmiszerek termelésében lehetőséget látó befektetők számára szeretne a Bio-Fungi Kft. tájékoztatást adni, a gombatermesztésben rejlő óriási lehetőségek bemutatásával.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!