Sokat romlottak a hazai cégek várakozásai
Fotó: Shutterstock

Megkérdezték a kis cégeket, mi a legnagyobb gondjuk, megmondták

Főleg a kisebb hazai cégek panaszkodnak arra, hogy igencsak érzik az elszálló infláció kedvezőtlen hatásait.


Megérezték az inflációt a kkv-k

Négyszáz, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti hazai cég döntéshozóinak megkérdezésével készítette legújabb, az első negyedévre vonatkozó bizalmi indexét a K&H. Eszerint a mutató 11 pontról 5 pontra csökkent az év első 3 hónapjában. Az érték ugyan még mindig a pozitív skálán áll, azonban 4 éve nem volt ilyen alacsony – számolt be róla a bank.

Az index visszaesésének hátterében a magas infláció áll, amelynek híre már az ukrán-orosz konfliktus kirobbanása előtt ismert volt. A megkérdezés közvetlenül a konfliktus kitörése előtt kezdődött és az azutáni két hétben zajlott, amikor a kkv-k feltehetően még nem építették be várakozásaikba annak esetleges hosszú távú hatásait – vélekedtek a K&H szakértői.

Ez alapján tehát feltételezhető, hogy a közelmúltban a háború okozta gazdasági nehézségeket még nem tükrözi az index legutóbb mért értéke.

Ez állhat a csökkenő index mögött

A pénzintézet felmérése alapján az index csökkenésének négy oka lehet:

  • A közterhek, melyek mérséklődésére a válaszadók csupán 12 százaléka számít, a korábbi 27 százalék helyett.
  • A kormányzati intézkedések, amelyeket csak a cégek 38 százaléka tart vállalkozóbarátnak a három hónappal ezelőtti 46 százalék helyett.
  • A munkaerő, amelynek indexe a tavalyi év utolsó negyedévének 2 pontjához képest átkerült a negatív tartományba, és márciusban mínusz 5 ponton állt. Az alacsony mutató egyébként az új alkalmazottak felvételével kapcsolatos problémákkal, valamint a prognosztizált bérnövekedéssel hozható összefüggésbe.
  • Az alapkamat kapcsán tapasztalható várakozások. A jegybanki alapkamat és manapság az irányadó jegybanki betéti kamat emelkedése felfelé tolja a vállalati hitelkamatokat. Ezért a vállalati hitelkamatok korábbi 3,4 százalékos növekedése helyett már 3,9 százalékossal kalkulálnak a cégek.

Nincs elég szakember

Néhány nappal ezelőtt EBBEN a cikkünkben írtunk arról, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) is készített a közelmúltban egy felmérést, mintegy 400 cég megkérdezésével. Az a kutatás rávilágít, hogy problémák jelentkeztek a - jelen esetben építőipari - cégek megrendeléseinek teljesítésében a megfelelő számú és szakértelmű szakmunkások hiánya miatt.

A szakemberhiány ugyan a magyar gazdaság több ágazatában is jelen van, az építőiparban azonban olyan mértékben, hogy akár 100 ezer új ember számára is munkát tudna biztosítani a szektor.

A szektorban ugyanakkor a munkaerő megtartása is kihívások elé állítja a cégeket: felerősödött ugyanis a keletről nyugatra irányuló munkaerő-áramlás, így már egy nemzetközi méretű munkaerőpiacon kell versenyezni, tehát ma már a szakmunkások bérének emelésével is számolnia kell a cégeknek – nyilatkozta korábban Koji László, a BKIK alelnöke és az ÉVOSZ elnöke.

Ne hagyd ki!