A csirkecomb  volt a leggyorsabban dárguló élelmiszer Magyarországon
Fotó: Shutterstock

Szereted a csirkecombot? Van egy rossz hírünk

Több mint 900 termék árát tartalmazza a Központi Statisztikai Hivatal folyamatosan frissülő, a változásokat követő adatbázisa. Ebből szemezgettünk.


A jelenlegi állás szerint a húsok között a csirkecomb a rekorder, amely 56,7 százalékkal drágult, az egy évvel ezelőtti kilogrammonkénti 691 forint helyett 1100 forintot kell érte fizetni.

A magyar családok kevés halat fogyasztanak, s aligha hozza meg a kedvüket, hogy például a pontyszelet 25 százalékkal drágult, és az ára már közelíti a 3000 forintot kilónként. A tejtermékek közül a trappista ára szintén közel van a 3000 forinthoz, ez 43 százalékos drágulás. A tejföl és a kefir is 40 százalékkal kerül többe.

Ami a pékárukat illeti, a fehér kenyér az egyik leggyorsabban dráguló élelmiszer, 43,3 százalékkal került többe májusban, mint egy évvel korábban: egy kiló ára 577 forint. A gyümölcsök közül az őszibarack drágult a legnagyobb mértékben, 52,2 százalékkal.

Ne hagyd ki!