Durván megdrágult mindennapi kenyerünk

Nemcsak Nyugat-Európához, hanem a régióhoz képest is durván drágult a kenyér Magyarországon. A pékek előre megmondták.



Az áremelkedés aligha magyarázható csak az orosz-ukrán háborúval, az Eurostat adatai alapján már tavaly novemberben is 12 százalék felett drágult az előző év azonos időszakához képest. Az áremelkedés igazán azonban februárban robbant be, hiszen innentől kezdve a drágulás már folyamatosan 20 százalék felett maradt. Májusban pedig eljutottunk odáig, hogy egy év alatt a magyarok 38,4 százalékkal fizetnek többet ugyanazért a kenyérért, mint tavaly, írja az mfor.hu.

Ennél magasabb áremelkedést (39,9 százalék) az uniós legszegényebb országaként ismert Bulgáriában mértek egyedül, a régióban és a V4-ek közül azonban toronymagasan kiemelkedik a magyarok leginkább dráguló kenyere. A régióban Romániában drágult a legkevésbé a kenyér májusban, 22,4 százalékkal.

Az okokról

Egyebek mellett nőttek az energiaárak, valamint jelentősen gyengült a forint a közelmúltban. Mindezen problémák érzékenyen érintik a hazai gabona-, malom- és sütőipart is. A termelési költségek emelkedése meg fog látszódni például a kenyér bolti árán is, mondta még májusban Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A szakember szerint j15-20 millió tonna ukrán gabona hiányzik a piacról, ami miatt emelkednek a világpiaci árak.

Tartok attól, hogy egy kenyér ára 800 forint körül fog alakulni. Ezt majd a sütőipar alakítja, de az biztos, hogy a gabona drágulása mindennek az árát emelni fogja, tehát júliustól általános árrobbanás lehet a húsnál, az olajnál, a tejnél, a cukornál, mindennél, amihez szükség van a gabonafélékre

– mondta akkor Lakatos Zoltán.

Az elnöknek egyébként az a véleménye, hogy a háború miatt túl vannak árazva a gabonafélék a világpiacon. A drágulásnak azonban előbb-utóbb meg kell állnia, máskülönben kezelhetetlenné válna a piac. Ez leginkább akkor várható, ha megoldódik az ukrajnai helyzet, és egyszerűbbé válik keleti szomszédunk gabonaexportja.

Dr. Lakatos Zoltán cége nagyjából egymillió ember ellátásáról gondoskodik naponta. A szakember nekünk is beszámolt egyebek mellett arról, hogy a villanyszámlájuk 250 millióról 900 millióra ment fel pár hónap alatt. A Haszon Agrár magazin vele készített interjúját ITT és ITT szemléztük.

The Conversation

Ne hagyd ki!