Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) betegség jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal a weboldalán.
A 3000 állatot számláló gazdaság vakcinázását a vármegyei kormányhivatal szakemberei haladéktalanul megkezdték, és napokon belül elindul a telep felszámolása is. A győri és mosonmagyaróvári járásokban több korlátozó intézkedés is életbe lépett. A járvány terjedésének megelőzésében kiemelten fontos szerepe van a háztáji, fogékony állatok mielőbbi levágásának - hangsúlyozta a Nébih.
Kedden jelentkeztek az első fizikai tünetek a Levél településen található, 3000 egyedet számláló szarvasmarha-állományban.A ragadós száj- és körömfájás jelenlétét szerdán reggelre a Nébih laboratóriumi vizsgálatai is megerősítették, így Pásztor Szabolcs országos főállatorvos több azonnali intézkedésről döntött.
A ragadós száj- és körömfájás betegség rendkívül könnyen, akár széllel is nagy távolságra terjed. A Győr-Moson-Sopron vármegyei kormányhivatal állategészségügyi szakemberei már szerda reggel megkezdték az állomány vakcinázását annak érdekében, hogy a telep felszámolásáig a vírusürítés minimálisra csökkenjen.
Az állatok leölése napokon belül szintén megkezdődik. A járványügyi nyomozás, kiemelten a kontaktgazdaságok felderítése és vizsgálata folyamatban van
- hangsúlyozta a hivatal.
Az országos főállatorvos a győri és mosonmagyaróvári járásokban minden fogékony fajra kiterjesztette a házi vágás lehetőségét. A vágás időpontjáról a helyi hatóságot előzetesen tájékoztatni kell a mintavétel érdekében. A Nébih megállapította, hogy a több hete tartó országos felderítésnek köszönhetően a telep fertőzöttségére rendkívül korán, a betegség kezdeti stádiumában fény derült, ami a járványvédelem szempontjából kiemelten kedvező körülmény. A következő napokban az állattartók a házi vágással, valamint az intézkedések gyors és fegyelmezett végrehajtásával tehetnek a járvány terjedésének megelőzéséért és felszámolásáért - hívták fel a figyelmet.
Pásztor Szabolcs országos főállatorvos március 7-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség. A vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen.
A betegség utoljára 1973-ban fordult elő Magyarországon.