Különféle élelmiszerek színes kavalkádja egy asztalon
Hihetetlen mértékben és ütemben drágulnak az élelmiszerek. Miért és meddig? – kérdeztük Éder Tamástól, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége elnökétől.

​A vásárlók megszokhatták, hogy időnként drágul egy-egy élelmiszer. Dehogy szinte minden, méghozzá nem is kicsit, az azért szokatlan.

Ha hosszabb időtávon nézzük, az élelmiszerek reálára az infláció és a jövedelmek alakulásához képest általában stagnált vagy csökkent. Az elmúlt 100 évben drasztikus drágulásra csak háborúk és nagy gazdasági válságok idején akadt példa. Ebből a szempontból az elmúlt hónapok erőteljes ármozgásai valóban szokatlannak tekinthetők.

​Mi okozza ezt a rendkívüli helyzetet?

A gabona ára már tavaly elkezdett erőteljesen emelkedni, egyes termények esetében egy év alatt megduplázódtak, vagy még nagyobb mértékben nőttek az árak. Ennek egyik oka Kínában keresendő. Az ázsiai ország az afrikai sertéspestis miatt kénytelen volt drasztikusan csökkenteni, majd gyorsan újraépíteni sertésállományát. Ahogy nőtt az állatok száma, úgy nőtt Kína igénye a takarmánygabonára. Sőt a kínaiak előre gondolkodva – egyes hírek szerint – némi stratégiai gabonatartalékot is igyekeztek felhalmozni. Ez a növekvő kereslet elkezdte emelni az árakat.

Ám több más ok is akad. A koronavírus-járványt a világ nagy gazdaságai úgy igyekeztek kezelni, hogy nagyon sok „olcsó pénzt” öntöttek a gazdaságba. Ennek az „ingyen” forrásnak egy része utat talált az árutőzsdére, ami tovább növelte a gabonaárakat. A Covid másik hatása pedig az volt, hogy összekuszálta az ellátási láncokat, és többek között energiaválságot idézett elő. A gabonatermesztés költségeit ez is növelte, hiszen a munkagépekbe gázolaj, a földekre szórt műtrágyához meg földgáz kell, azt pedig mindenki halhatta, hogy az energiahordozók is mennyire megdrágultak. Mivel pedig az élelmiszerek előállításához közvetlenül (kenyér, liszt, étolaj) vagy közvetve (hús, tej, tojás) gabonára van szükség, a szemes termények áremelkedése magával húzta a többi élelmiszer árát is.

​Az orosz–ukrán háború miként hat az élelmiszerárakra?

A két ország a terméstől függően a nemzetközi terménykereskedelembe bekerülő gabona (elsősorban, búza és kukorica) mennyiségének 20-35 százalékát adja. Ennek időszakos kiesése nyomást gyakorol az árakra. Minél inkább elhúzódik ez a háború, élelmiszerpiaci hatásai annál komolyabbak lesznek. Jelenleg úgy látni, hogy Ukrajnában a tervezett vetésterület felén lehet nagy valószínűséggel majd gazdálkodni. Ráadásul a gabonatermesztés szempontjából a legfontosabb régiók az ország déli, délkeleti részei, ahol a legsúlyosabb harcok dúlnak.

Ám a megtermett gabonát sem lesz egyszerű piacra juttatni, hiszen az ukrán szemes termény eddig a fekete-tengeri kikötőkből került a világpiacra, csakhogy azok infrastruktúráját komoly károk érték. Még rosszabb lenne a helyzet, ha Ukrajnát a harcok során végleg elzárnák a tengertől, mert ekkora mennyiségű gabonát közúton vagy vasúton kivinni az országból bonyolult és időigényes feladat. Ha ma vége lenne a háborúnak, akkor is tovább éreznénk a piaci hatásait legalább másfél-két évig.

​A kiesést nem lehet máshonnan pótolni?

A termelés nyilván máshol a lehetséges határok között növekedni fog, hiszen ezt ösztönzik a magas árak is. Az EU-Bizottság például a rendkívüli helyzet miatt engedélyezte az ugaroltatott területek termelésbe vonását is. Nagy mennyiségű, rövid távon gabonatermelésre alkalmas terület azonban nem sok helyen van. Ha pedig másféle növények helyett vetünk gabonát, akkor azokból lesz hiány. Elvileg Dél-Amerikában lenne még lehetőség a gabonatermő területek növelésére, de az komoly erdőirtással járna, ami viszont nem kívánatos.

​Akkor a világ éhezni fog?

Észak- és Közép-Afrikában, ahol a leginkább használják az orosz és az ukrán gabonát, már mutatkoznak az élelmiszerválság első jelei. Ezek az országok most kétségbeesetten próbálnak máshonnan gabonát venni, de ez csak drágán lehetséges, amit a lakosságuk egy része aligha tud megfizetni. Könnyen lehet, hogy a drága élelmiszer miatt az Arab Tavaszhoz hasonló zavargások törhetnek ki arrafelé. A fejlett nyugati országokban én ilyesmire nem számítok, de hogy az élelmiszer sokkal-sokkal drágább lesz, arra igen. Sőt egyes élelmiszerekből időszakos hiány is keletkezhet. Főként olyan cikkekből, amelyeket közvetlenül érint az orosz–ukrán háború.

A világ napraforgóolaj-termelésének és Európa felhasználásának is jelentős részét Ukrajna adja. Azok az élelmiszeripari ágazatok (például a csipsz- és készételgyártók), amelyek ezt használják, már gondolkodnak, hogyan pótolják a kieső alapanyagot. Ez sem lesz egyszerű, mert a napraforgó helyett lehet például pálmaolajat is használni, de az megint súlyos környezetvédelmi kérdéseket vet fel, mert a pálmaolaj jelentős részben olyan ültetvényekről származik, amelyek kialakításához őserdőket irtottak ki.

​A magyar fogyasztó is aggódhat?

Országunk a legtöbb alapvető élelmiszerből önellátó, ezért az ellátásbiztonsággal kapcsolatosan aggódni nem kell. Persze kérdés, milyen áron lehet majd nálunk élelmiszert vásárolni? Kockázatot itt is látok. A mezőgazdasági termelők és az élelmiszergyártók költségei nőnek ugyan, de a kiskereskedelem sok területen ellenáll annak, hogy ezt az önköltség-növekedést a vásárlók felé be tudjuk építeni az árakba. Ha ez mielőbb nem változik meg, akkor a magyar alapanyagokat és élelmiszert is olyan piacokon fogják eladni, ahol jobb árat adnak érte. Alapanyaghiány léphet fel, az ország önellátási képessége gyengülhet. Igaz, ha a hazai fogyasztói árakba beépül az önköltség-növekedés, úgy a drága élelmiszer miatt a belföldi fogyasztás is csökkenhet. Ám ez a két rossz közül mégis a kisebbik.

​Az élelmiszeripart egyszerre nyomják a magas alapanyagárak és a visszafogottan növekvő fogyasztói árak. Milyen hatása lehet ennek?

A magyar vásárló árérzékeny. Drasztikus drágulás esetén emiatt nő a kereslet az olcsóbb, ám gyengébb minőségű termékek iránt. Felfuthat a különböző élelmiszer-imitátumok forgalma. Mondok egy példát. Ha a virsli hústartalmát 51 százalék alá csökkentem, akkor virslinek ugyan nem nevezhetem, de mondjuk rudacska vagy pálcika fantázianéven a virslinél olcsóbban forgalmazhatom. Ez az egyik kockázat. A másik a szűkülő piacon az élesedő versenyben néhányan elvérezhetnek. Ha emellé gazdasági visszaesés is társul, a folyamat felgyorsulhat.

Mindez egy olyan időszakban, amikor egy kormánydöntésnek köszönhetően soha nem látott mennyiségű fejlesztési forrás áramolhat a magyar állattenyésztésbe és az élelmiszeriparba. Kérdés, hogy ilyen nehézségek mellett ki akar és tud fejleszteni? Mivel az állami támogatáson felül saját tőkére és hitelre is szükség van, a lehetőséget nem mindenki tudja majd megragadni, ám aki igen, az érdemben nagyot léphet előre a többiekhez képest.

​Kimondhatjuk, hogy a világban véget ért az olcsó élelmiszerek kora?

Átmenetileg biztosan. Azt nem tudni, meddig tart a mostani árrobbanás, de néhány évig biztosan magasabb árakkal kell számolnunk. És hogy egy jó hírt is mondjak, a mostani drágulás miatt az élelmiszernek végre valódi értéke lesz, így mérséklődhet a pazarlás. Igaz, ezt jobb lett volna más eszközökkel elérni…

​NÉVJEGY

Éder Tamás 1989-ben szerzett diplomát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, ahol a következő években az Agrárgazdaságtani Tanszék munkatársa volt. 1993-ban az Oklahoma State University-n folytatott tanulmányokat Fulbright ösztöndíjasként. 2008-ban MBA-diplomát szerzett a Webster University és Szent István Egyetem angol nyelvű programján. 1996-tól az államigazgatásban dolgozott, 2002 nyarán az FVM közigazgatási államtitkári pozíciójából kellett elhagynia a közigazgatást. Jelenleg a Bonafarm Csoport vállalati kapcsolatokért és kommunikáciért felelős igazgatója. Társadalmi elnöke a Magyar Húsiparosok Szövetségének, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének, alelnöke a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának.


The Conversation

Ne hagyd ki!