Csomagolják a lisztet a Hajdúságban

Dr. Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója mindjárt két olyan számmal kezd, amelyeket hallva a laikus is beláthatja: nem kicsi a baj.


„A mi cégünknek van nagyjából 100 ezer tonna őrlési kapacitása, ami után tavaly 250 millió forint áramszámlát fizettünk, ez idén 900(!) millió forint/év. Vagy utalhatnék a gázhajtású targoncáinkra, hiszen a gáz ára is négyszerese a tavalyinak. Ehhez még hozzájött a minimálbér emelése, az üzemanyagok drágulása, ami oda vezetett, hogy az eddigi 20 forintos őrlési költsége a malomiparnak 35-40 forintra fog emelkedni. Ezt egy kiló búza megőrlésére kell érteni. (A szerk.) Önmagában ezt lekövetni sem egyszerű, de a probléma ennél sokrétűbb. A költségnövekedés gondja ugyanis szinte eltörpül a búzaár robbanásszerű növekedése mellett. Ami indult tonnánként 62 ezer forintról tavaly nyáron, de már hallunk 130-135 ezer forintos árat is. Muszáj lesz ilyen magas áron is vásárolni a malomiparnak, hogy ki tudja szolgálni júniusban is a sütőipart kenyérnek valóval.

Ez a 135 forintos ár azt jelenti, hogy a kilónként 150 forintos zsákosliszt-árakat 200 forintra kellene felemelni, ami jó 40 százalékos áremelésnek felelne meg.

Most minden malom azt számolgatja, hogy miként tudja garantálni a hazai sütőipari cégek, a lakosság és a cukrászatok ellátását az új búza megjelenéséig” – terítette ki a lapjaikat a malomipari szakember, mielőtt a háború esetleges következményeit sorra vette volna.


​Keresleti nyomás

A háború miatt kiesett heti 1 millió tonna ukrán export búzából, kukoricából és napraforgóból együtt. Ukrajna évente 50 millió tonna árut exportál az arab országokba és az afrikai kontinensre, ami most teljesen megállt. Az óriási keresleti nyomás miatt volt kénytelen a magyar kormány is beavatkozni, amikor bejelentési kötelezettséget rótt ki az exportszállítmányokra. Próbálják fékezni az exportot részben elővásárlási joggal felruházva a magyar államot, részben vételi opció kikötésével a meglévő szerződésekre. Ez nem játék, hiszen több száz szerződésről van szó – mondta a cégvezető. „Több malom (köztük mi is) bekvótázta a termelését. Június végéig mi egy havi 7 ezer tonnás ütemet lőttünk be, amit ki tudunk szolgálni még áprilistól 165 forintos liszttel, de ha a búza ára ilyen magasságokban lesz, május végén, június elején újabb áremelés várható. Ha ez a készlet elfogy, akkor már csak 200-220 forintos lisztekről beszélhetünk.

Vevőnként meghatároztuk azt, hogy kinek, mennyi liszt jut, illetve jár a következő három hónapban. 40 éve vagyok a szakmában, de a termelés bekvótázására még soha nem kényszerültünk” – tette hozzá Lakatos Zoltán.

A szakember most szeretne csak a jövőbelátás képességével rendelkezni, hiszen ha tudná, hogy mikor ér véget a háború, annak megfelelően „lőné be” a készleteit. A felelősség nagyon nagy, hiszen a Hajdú Gabona egymillió(!) ember napi kenyérellátásáról gondoskodik.

A Haszon Agrár magazin áprilisi számának címlapsztorijából szemléztünk.

The Conversation

Ne hagyd ki!