Emellett a hagyományos kenyerekhez képest nagyobb jóllakottság érzését keltette
Fotó: Shutterstock

Itt a kenyér, amely csökkenti a vércukorszintet

Az amerikai táplálkozás-kutatók speciális lisztkeverékéből készült kenyér csökkentette a fogyasztói vércukorszintjét, és nagyobb jóllakottság érzését keltette. Azonban úgy tűnik, nagyon nehéz rávenni az embereket, hogy változtassanak étkezési szokásaikon.


Egészségesebb pékárukon dolgoznak táplálkozáskutatók

Olyan lisztkeveréket sikerült előállítania az Amerikai Táplálkozási Társaságnak, amelyből ha kenyeret sütöttek, az tovább tartotta jólakottan a fogyasztóját, és jelentősen csökkentette a vércukorszintjét. Tehát a pékáru felveheti a harcot az elhízás és a cukorbetegség ellen.

A kutatók az American Journal of Clinical Nutrition szakmai folyóiratban megjelent tanulmánya szerint a liszt hüvelyeseken alapul. Az összetevői között van a csicseriborsó, a lencse és a bab. Ezek fontos szerepet játszanak az egészséges testsúly fenntartásában és a szívbetegségek kockázatának csökkentésében – írja a Magyar Mezőgazdaság.

Először egészséges embereken tesztelték a különleges lisztből készült pékárukat. A kísérletben résztvevőknek a speciális 30 vagy 60 százalékos csicseriborsólisztekből készült kenyeret kellett enniük. Kimutatták, a péktermékek a szokásosnál hosszabb ideig biztosítottak teltségérzetet. A vérvizsgálatok alapján a fogyasztásuk a teltségérzetért felelős hormonok kiválasztásának növekedéséhez vezetett.

Cukorbetegeknek is segített

Később cukorbetegeket is bevontak a kísérletekben. Megállapították, a 30 százalékban csicseriborsólisztet tartalmazó kenyér mintegy 40 százalékkal csökkentette a vércukorszintjüket, de hasonló volt a csökkenés a 60 százalékos termék fogyasztása után is. Az eredményt a keményítő hosszabb lebontásának szervezeti utóhatásával magyarázták a kutatók.

Az eredmények publikálásakor hangsúlyozták: nem könnyű az embereket arra ösztönözni, változtassanak étkezési szokásaikon, az esetleges egészségügyi problémák megelőzése és leküzdése érdekében. Azonban az ilyen kutatási eredményeknek kulcsszerepet kell játszaniuk a változásban.

A cukor és a zsír a feldolgozott élelmiszer-addikcióért is felelhetnek

Ashley Gearhardt a Michigani Egyetem pszichológusa. Ő és a kutatócsoportja pedig arra jutott, a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása a dohányzáshoz hasonló függőséget okoz. Úgy látják, ezen termékek gyorsan hasznosuló magas cukor- és zsírtartalma lehet a kulcs az ételfüggőség megértéséhez.

A kutatás szerint a feldolgozott élelmiszerek, illetve az azokban lévő, gyorsan felszívódó cukor és zsír - a dohánytermékek nikotinjához hasonlóan - kényszeres fogyasztást váltanak ki. Pszichoaktívak, mert hangulatjavító hatásuk van, így befolyásolják a viselkedést, és sóvárgást eredményeznek.

A kutatásuk alátámaszthatja a nemrégiben egy brit diabétesz-konferencián elhangzott következtetéseket is. Jen Unwin brit klinikai pszichológus dolgozott ki egy háromhónapos terápiás eljárást, amely alacsony szénhidráttartalmú diétával és pszichoterápiával sikeresen csökkentette az ételfüggőséget. A tudós szerint amikor az alacsony szénhidráttartalmú diéták után a diétázók jelentős része visszatér a korábbi táplálkozási szokásaihoz, gyakran a kiindulási súlyához képest is elhízottabbá válik. Ez olyan, mint amikor a dohányosok újra meg újra visszaszoknak.

Ne hagyd ki!