„Ezeknek a termékeknek a gyártását nem lenne szabad végezniük”- mondta az elnök
Fotó: Shutterstock

Kiakadt az albán pékségekre a Pékszövetség elnöke

Megkerülik a munkaügyi szabályokat, kikerülik a járulékfizetést, és egyes tésztáik a Magyar Élelmiszerkönyv szabályainak sem felelnek meg – fakadt ki a Magyar Pékszövetség elnöke egyes albán pékségek miatt.


Albán pékségek miatt emelte fel a hangját a Pékszövetség elnöke

Minimális tőkebefektetéssel, bérelt helyiségekben, bérelt eszközöket alkalmaznak, bérelt berendezéssel. A munkaügyi szabályok megkerülése, járulékfizetés kikerülése némely esetben jellemző ezekre a cégekre

- nyilatkozta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a Spirit FM-nek.

Úgy látja, számos ilyen egység a higiéniai, élelmiszeripari szabályokat is igen lazán kezeli. Emellett kevés fajta tésztából készítenek sokféle árut. Ezek a tészták gyakran nem felelnek meg a Magyar Élelmiszerkönyv szabályainak, így sok terméket gyártaniuk sem lenne szabad.

Hozzátette, az albán pékségek piacot vesznek el a magyar sütőipari vállalkozásoktól. Emellett sok adósságot is felhalmoznak. Viszont rendkívül hosszú a nyitvatartási idejük, és folyamatos meleg termékeket árulnak, ami nagyon tetszik a vásárlóknak.

Mint mondta, Magyarországon 4-500 albán pékség működhet, azonban csupán 15-20 tulajdonoshoz köthetők a hálózatok. Ezzel szemben a magyar sütőipari vállalkozóknak saját boltjuk van. Azokat rendben és tisztán tartják, a dolgozóikat bejelentik és rendesen megfizetik – írja a Sokszínű Vidék.

Elkerülte a szektort a csődhullám, de továbbra is gondokkal küzdenek a pékségek

Egyébként a jelenleg mintegy 23 ezer embert foglalkoztató magyarországi sütőiparból 6 ezer szakdolgozó hiányzik. A munkaerőhiány feljebb nyomta a bérköltségeket az ágazatban, bár a fizetések jelenleg is alacsonynak mondhatók. Emellett a megugró energiaárak is szorongatják a szektort.

A helyzetet rontja, hogy a szerény jövedelmezőség miatt a sütőipari szereplőknek jellemzően nincs elegendő tartaléka ahhoz, hogy fejlesztésekkel javítani tudjanak az energiahatékonyságukon, esetleg automatizálással váltsanak ki munkaerőt. Azonban a problémák ellenére – a korábbi várakozásokkal ellentétben – eddig elmaradt a csődhullám a szektorban.

Bár korábban a Magyar Pékszövetség is azt jósolta, hogy a járvány és az energiaárak drágulása miatt a sütőipari vállalatok 20-25 százaléka meg fog szűnni, bezár vagy a nagyok felvásárolják őket, de ez nem történt meg

- nyilatkozta Septe József a nyáron.

Úgy látja, a vállalkozások az utóbbi időben átgondolták a tevékenységüket, megpróbáltak gazdaságosabban működni, például energiát megtakarítani. Sok sütőipari cég megerősödött, azonban a legtöbb továbbra is szenved a munkaerőhiány miatt.

A végzett pékek, amikor már van hozadéka a tudásuknak, akkor azt Németországban, Ausztriában vagy Norvégiában is hasznosítják. A jobb fizetés reményében választják egy másik európai ország sütödéjét. (…) A sütőiparban az elmúlt években azért komoly béremelés volt, éppen azért, hogy meg tudják tartani a munkavállalókat

- tette hozzá a Pékszövetség elnöke.

Egyre kevesebb kenyér fogy

Megjegyezte, korábban 72 kilogramm kenyér és 10-12 kilogramm egyéb pékáru volt az éves egy főre jutó fogyasztás Magyarországon. Azonban mostanra 50-52 kilogrammra csökkent a kenyérfogyasztás.

Először a koronavírus-járvány, majd a háború és az infláció emelkedése miatt vettek kevesebb kenyeret a magyarok. (…) A fogyasztók a minőségibb termékek felé fordultak. Tapasztalatok szerint a hagyományos kovászos technológiát használó pékségeknél egyre inkább ragaszkodnak a vevők a kovásszal készült kenyerekhez

- fogalmazott az elnök.

Ne hagyd ki!