Egy férfi épp próbálja behelyezni az agyába Elon Musk agyi chipjét

Képünk illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Elon Musk cége kiállt az agyi chipek mellett

A részben Elon Musk által alapított Neuralink neurotechnológiai vállalatot a közelmúltban állatkínzással vádolta meg egy állatjogi csoport. A cég most reagált.



A Physicians Committee for Responsible Medicine (PCRM) állatjogi csoport az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumához nyújtotta be panaszát a Neuralink módszereivel kapcsolatban. Állítása szerint a kutatók bántalmazásnak és "extrém szenvedésnek" tették ki a majmokat, miközben az agyimplantátumokat tesztelték.

A Neuralink nem mehetett el szó nélkül a vádak mellett. Hivatalos weboldalán kifejtette, hogy a lehető leghumánusabb és legetikusabb módon bánik a makákókkal.

Egyik fő küldetésünknek tekintjük, hogy egy olyan állatgondozási programot működtessünk, amely az állatok szükségleteit helyezi előtérbe […]. Minden állat bevonását alapos tervezés előzte meg, hogy egyensúlyba kerüljön a tudományos előrehaladás az állatok etikus szerepvállalásával

-olvasható a bejegyzésben.

Rágalmazás?

A Neuralink a kezdetekben a Kaliforniai Egyetemhez tartozó Davis Nemzeti Főemlőskutató Központtal dolgozott együtt, de 2020-ban felépítette saját viváriumát, ahová átszállította a makákókat, hogy jobb életkörülményeket biztosítson számukra.

Az állatvédők az egyetemtől kikért, több mint 700 oldalas dokumentumra alapozzák vádjaikat, amely állatorvosi feljegyzéseket és boncolási jelentéseket is tartalmaz. A feljegyzések a Neuralink tulajdonában lévő 23 majomra vonatkoznak, amelyeken 2017 és 2020 között a UC Davis létesítményében kísérleteztek.

A PCRM egyebek között az alábbi vádakat fogalmazta meg:

  • a legtöbb állat koponyájának egy részét eltávolították, hogy elektródákat ültessenek be az agyukba
  • a kísérletben használt majmokat elkülönítve, egyedül zárták ketrecekbe
  • a makákók „arctraumát” szenvedtek, rohamokkal küzdöttek, és különböző fertőzéseket kaptak az implantátumok helyén
  • egyes majmoknak több ujjuk is hiányzott, ami öncsonkításra, illetve más, nem meghatározott traumára utal
  • bizonyos majmokat még azelőtt elaltattak, hogy a kísérletekben felhasználták volna őket

A cáfolat

Az állítások cáfolatában a Neuralink elismerte, hogy két állaton valóban tervezett eutanáziát hajtott végre, hogy fontos szövettani adatokat gyűjtsön.

További hat majmot a UC Davis állatorvosi csapatának orvosi javaslatára altatott el. Az eutanáziát indokló okok között szerepelt egy sebészeti szövődmény, amely egy, az FDA (Élelmiszer és Gyógyszer Hatóság) által jóváhagyott termék, a BioGlue használatából eredt, egy készülék meghibásodása és négy feltételezett fertőzés.

Bár a UC Davis létesítményei és ellátása megfelelt és továbbra is megfelel a szövetségi előírásoknak, mindenképpen javítani akartunk a körülményeken, amikor az állatokat házon belüli létesítményeinkbe helyeztük át.

-tette hozzá a Neuralink.

A szóban forgó létesítmény egy 6000 négyzetlábas vivarium, ahol haszonállatokat és rézuszmajmokat (rhesus macaque) tart a Neuralink. A blogján képeket is megosztott az élőhelyről, ahol játékok, válogatott élelmiszerek várják az állatokat.

Az állatjogi csoport azt szeretné elérni, hogy a minisztérium indítson vizsgálatot a UC Davis és a Neuralink ellen az állatjóléti törvény kilenc pontjának megsértése miatt. Továbbá bejelentette, pert kíván indítani az egyetem ellen, mert az visszatartja a majmokról készült fényképeket és videókat, valamint az állatazonosító számukat.

Ha kíváncsi vagy, pontosan mit tervez Elon Musk az agyba ültethető chipekkel, KATTINTS IDE.

Ne hagyd ki!