Tarol a rózsaszín, műanyag álomvilág
Fotó: Shutterstock

Történelmet írt Barbie

Húsz éves trendet szakítottak meg 2023 legnagyobb mozisikerei, élükön a Barbie-val. A szakértők szerint akár fordulatot is hozhat az idei év a filmvilágban, és ismét előtérbe kerülhetnek az eredetibb ötletek.


Barbie, Oppenheimer és Super Mario

Igaz, néhány hónap még hátra van az évből, azonban a műsorlisták alapján 2023 legnagyobb dobásait már vetítették a mozik. Ezért kijelenthető, hogy több mint húsz év után az idei az első év, amikor a három legjövedelmezőbb film közül egyik sem folytatás.

Idén a legtöbb pénzt termelő három film a Barbie (1,385 milliárd dollár), a The Super Mario Bros. Movie (1,360 milliárd dollár) és az Oppenheimer (865,5 millió dollár)

- írja a Box Office Mojo.

Folytatások uralják a piacot

Persze a három közük egyik mozifilm sem teljesen eredeti sztori, azonban a VG szerint így is óriási siker, hogy megtört a mozik több mint két évtizedes folytatásfüggősége. Megjegyzik, utoljára 2001-ben történt hasonló, amikor a képzeletbeli dobogó első három helyére a

  • Harry Potter és a bölcsek köve (974,7 millió dollár);
  • A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége (880,8 millió dollár);
  • valamint a Szörny Rt. (528,7 millió dollár) került.

Azonban egyelőre kérdéses, hogy trendfordulót jelentenek-e ezek a filmek. Ráadásul a Barbie és a Mario szinte biztos, hogy fog kapni folytatást (az Oppenheimer életrajzi alkotás, így nem igazán folytathatják). Ráadásul például 2021-ben is csak két mozifilm volt a tíz legtöbb bevételt hozó között, melyeket nem folytattak, mindkettő kínai mű. Tavaly pedig csak a The Batman, ami ugyan önálló film, de egy franchise része.

A Disney+ is korlátozhatja a fiókmegosztást

Még egy hír a filmek világából: egészen június közepéig kellett arra várni, hogy az Egyesült Államokra, mint a legnagyobb piacra vonatkozó statisztikákból kiderüljön, bejött-e a Netflix számítása a fiókmegosztás korlátozásával. Nos, úgy tűnik, hogy be, hiszen a második negyedévben 5,9 millió ügyféllel sikerült bővülniük az USA-ban.

Azt korábban tudni lehetett, hogy a kedvező eredmények miatt hasonló megszorításokra készül az HBO Max is. Azonban most úgy tűnik, nem akar kimaradni a sorból a Disney sem.

Arról tájékoztatta a vállalat befektetőit Bob Iger, a The Walt Disney Company vezérigazgatója a napokban, vizsgálja a fiókmegosztás korlátozásának lehetőségét a Disney streamingszolgáltatásában. A részleteket az ügyben megosztja az év végéig, a változások pedig legkorábban 2024-ben jöhetnek.

Ne hagyd ki!