Még mindig van piaca a hajlékonylemezeknek
Fotó: Shutterstock

Van, akinek manapság is jó üzlet a floppy lemez

Van még olyan cég, amelyik floppy lemezeket forgalmaz. A vásárlói között jelentős vállalatok is vannak. Akkora a hajlékonylemezekre a kereslet, hogy a floppykereskedő biztosra veszi, középtávon nem fogja tudni kielégíteni az igényeket.


Nem tűntek el teljesen a floppy lemezek

Szinte hihetetlen, de még mindig van kereslet a XX. század utolsó évtizedeinek a technológiai szintjét tükröző floppy lemezekre. Tom Persky a floppydisk.com vállalat alapítója. A vállalkozó évtizedekkel ezelőtt vásárolta meg a domain nevet mintegy ezer dollárért, viszont a cége manapság is virágzik. Elsősorban hajlékonylemezeket forgalmaznak és hasznosítanak újra, de nem gyártanak diszkeket. Szolgáltatásaik között szerepel az adatátvitel a floppykról, valamint a használt és/vagy törött hajlékonylemezek értékesítése - írja a Rakéta.

A cég a 80-as és 90-es években a floppy lemezek duplikációjával foglalkozott, ami akkoriban jó üzlet volt. Később a nagyobb vállalatok sorra kivonultak erről a piacról, ezért egyre többen keresték meg Perskyéket, hogy lemezeket vennének. Manapság a bevételeik 90 százalékát az üres floppy-k forgalmazása adja.

Ilyen manapság a floppypiac

Jelenleg összesen félmillió 3,5 - 5,25 - 8 hüvelykes lemezzel tud szolgálni a vállalat, azonban ez kevesebb, mint amire szükségük lenne. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezeket a diszkeket manapság senki sem gyártja. A készleteikhez a korábbi gyártóktól jutottak hozzá utoljára 10-12 éve, amikor felvásárolták az összes megmaradt hajlékonylemezt, ami több millió darab volt. Mindemellett naponta mintegy ezer floppy érkezik hozzájuk újrahasznosításra.

Tehát az elérhető lemezeik száma véges. A jelenlegi készlettel nagyjából négy évig képes a piacon maradni a cég. Pedig előfordult, hogy Hollandia rendelni akart tőlük félmillió darabot. Ezt a megrendelést nem állt módjukban teljesíteni. Manapság az üzletfeleik között akadnak hobbisták és gyűjtők. Azonban a bevételük legnagyobb része például légitársaságoktól, kórházaktól, varrodáktól származik, ahol több gép mind a mai napig floppykkal működik.

Ennyibe kerülnek a lemezek

A legkeresettebb floppy a szabványos 1,44 MB-os, 3,5 hüvelykes üres hajlékonylemez. Érdekesség, hogy a legtöbb program mindmáig ennek a képét alkalmazza mentési ikonként. Viszont a legértékesebbek a 720KB-os dupla sűrűségű floppy. Ezek mellett akadnak speciális 8 hüvelykes lemezek, amelyekre nagyon kicsi a kereslet, de nincs is belőlük sok raktáron, ezért pótolhatatlanok. Hasonló a helyzet a négysűrűségű, 5,25 hüvelykes diszkekkel.

A floppyk költsége nagyon gyorsan változik. Tíz éve darabjuk 8-12 centbe került. Manapság egy dollárt érnek. Azonban a 720 KB-os duplasűrűségű lemezekért két dollárt is elkérnek.


Ne hagyd ki!