Neves óragyártó hagyja ott a piacot
Fotó: Shutterstock

Nem készít több okosórát az egyik legnagyobb óragyártó

Úgy döntött a globális óraipar egyik legjelentősebb szereplője, teljesen elhagyja az okosórák piacát. Nem jöttek be a cég számításai a szegmensben, pedig olyan világmárkákkal állnak licenszszerződésben, mint például a BMW, a Emporio Armani vagy a Michael Kors.


Otthagyja az okosórák piacát a Fossil

Az amerikai Fossil az óraipar egyik legnagyobb szereplője. Néhány éve megjelent az okosórák piacán is. Azonban most úgy döntött a vállalat, teljesen otthagyja ezt a szegmenset. Pedig olyan neves világmárkákkal állnak licenszszerződésben, mint például a BMW, a Puma, az Emporio Armani és a Michael Kors.

A kivonulást az okosórapiacon az elmúlt években bekövetkező változásokkal indokolta a cég (feltehetően arra gondoltak, hogy a klasszikus óramárkák helyett az okosóráknál a nagy techcégek termékeit preferálják a vásárlók). A továbbiakban ismét a hagyományos órákra, az ékszerekre és a bőrárukra szeretnének fókuszálni.

A Verge megjegyzi, az utolsó ilyen jellegű termékét, a Gen 6-ost még 2021-ben adta ki a vállalat. Pedig olyan ígéretes fejlesztéseik voltak a megelőző években, mint a Pumával és a Razerrel közösen alkotott Wear OS-alapú okosórák.

A PCFórum hozzáteszi, a cég azt ígérte, évekig támogatni fogja a már eladott modelljeit. Viszont nem közölték, pontosan meddig.

A tesztek és a szakértői vélemények alapján ezek lehetnek a legjobb okosórák

A tavaly elérhető okosórák közül korábban felsoroltunk néhány kiemelkedőt. A lista összeállításakor annak készítői a saját benyomásukon túl figyelembe vették a Wired, a ZDNet és a Time magazin tesztjeit, illetve több szakértő véleményét is. De íme, a Leet listája:

Apple Watch Ultra (350-360 ezer forint):

  • Előnyei:
    • iPhone nélkül is működik,
    • ütközésérzékelője balesetkor mentőt hív,
    • a többi Apple Watchoz képest hosszabb az akkumulátora élettartama.
  • Hátrányai:
    • nincs offline mapping,
    • a nagy mérete miatt nem mindenki kezén mutat jól.

Apple Watch Series 8 (170-180 ezer forint):

  • Előnyei:
    • véroxigén- és EKG-alkalmazás, fejlett szívmonitorozás,
    • testreszabhatóság.
  • Hátránya:
    • csupán 18 órás akkumulátor-üzemidő.

Samsung Galaxy Watch 5 (nagyjából 90 ezer forintnál kezdődik):

  • Előnyei:
    • megfizethető,
    • hosszú akkumulátor-üzemidő,
    • pontos alváskövetés,
    • nagyon stílusos.
  • Hátránya:
    • igazán hosszú üzemidejű aksi csak a drágább Pro kiadáshoz jár.

Withings Scanwatch – a hibrid okosóra (110-130 ezer forint):

  • Előnyei:
    • prémium minőségű szívműködés-monitorozás,
    • elegáns design,
    • automatikus tevékenységkövetés,
    • nagyon hosszú akkumulátor-üzemidő,
    • hibrid okosóra.
  • Hátrányai:
    • csak 38 és 42 mm-es óratok,
    • a nagyobb, 43 mm-es Withings Horizon sokkal drágább (200 ezer forint felett).

Garmin Venu SQ Music Edition (90-110 ezer forint):

  • Előnyei:
    • kiváló ár-érték arány,
    • zenetárolás és -lejátszás,
    • számos egészségügyi- és fitneszfunkció,
    • számos alkalmazás.
  • Hátránya:
    • AMOLED kijelző csak a drágább verziókban elérhető.


Ne hagyd ki!