Új mappába helyezi a kevésbé fontosnak vélt e-maileket
Fotó: Shutterstock

Elveszett egy e-mail? Máshogy válogatja a leveleket a Gmail

A megszokottól eltérően kezdte válogatni az e-maileket a Gmail. Újabban külön mappába helyezi az alacsonyabb besorolásúakat. Tehát azokat, amelyeket kevésbé fontosnak tart.


Ismét változtattak a Gmailen

Új funkcióval segítene a Gmail a felhasználóknak a beérkező e-mailek mennyiségének a csökkentésében. Mégpedig úgy, hogy egy külön "Frissítések" mappába helyezi az olyan alacsony prioritású e-maileket, mint például az automatikus visszaigazolások és a "ráérős" számlák – írja a 9to5Google.

A funkció tesztidőszaka véget is érhetett. Mára a iOS-en és Androidon is elérhető

A HVG megjegyzi, a szolgáltatást ki is lehet kapcsolni, a Beállítások » E-mail-fiók » Beérkezett levelek kategóriái menüpontban.

Levelezőrendszert fejleszthet az X

Egyébként Elon Musk egy X-en közzétett korábbi bejegyzése alapján nagyon úgy tűnik, levelezőrendszert fejleszt a vállalata. Az Interesting Engineering szerint az új platformot XMail néven emlegetik és a Gmail piaci dominanciájának a megtörése lehet a célja.

Musk egyelőre annyit árult el az XMail-ről, hogy „érkezik”, de azt nem mondta, mikor. Emellett homály fedi a levelezés mellett az egyéb funkcióit is, illetve azt, fizetős lesz-e.

A szakértők arra számítanak, a levelező valamilyen módon integrálva lesz az X közösségi platformba. Sőt, Musk korábban arra utalt, létrehoznak egy XTube nevű videós szolgáltatás, valamint egy XPay elnevezésű fizetőrendszert is.

Azonban igen valószínű, hogy az X-nek nem lesz könnyű dolga meggyőznie a felhasználóit arról, hogy lecseréljék a megszokott email-címüket.


Ne hagyd ki!